Rio 2016: a MOB szerint némileg lelassult az előkészület

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.08. 17:02
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) delegációja némi lassulást tapasztalt a 150 nap múlva kezdődő riói olimpia helyszínén, ugyanakkor biztos benne, hogy minden idejében elkészül majd a rajtra.

A MOB vezetősége – a szervezet honlapjának keddi beszámolója szerint – hétfőn érkezett vissza Rio de Janeiróból, ahol Szabó Bence főtitkár, Fábián László csapatvezető, Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató és Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgató személyesen győződött meg az előkészületekről, egyeztetett a szervezőkkel és megtekintette a magyarok szállását is.

Szabó Bence kifejtette, hogy a korábban tett látogatásához képest kismértékű lassulást lát, ennek ellenére optimista.

„Amikor legutóbb Rióban jártam, a beruházások, fejlesztések gyors üteméről tudtam beszámolni. Nem értettem akkor a sajtó pánikkeltését. Most azonban egy picit mintha megtorpant volna a lendület – mondta a főtitkár. Hozzátette: – Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a versenyekre minden, ami szükséges, készen lesz. Láttunk már erre példát Athén esetében is, ahol 2004-ben egy jó olimpiát rendeztek.”

Hangsúlyozta, már most komoly biztonsági intézkedéseket lehet tapasztalni a városban.

Emellett szintén pozitívumként emelte ki, hogy a Zika-vírussal kapcsolatos „hisztériának” nyomát sem lehetett tapasztalni.

Beszámolója szerint a néhány nap alatt egyetlen szúnyoggal sem találkoztak, és a Copacabanán látható sok tíz-, vagy akár százezer emberen sem látszott, hogy ezzel különösebben foglalkoztak volna.

A magyarok szállásával kapcsolatban a főtitkár elmondta, gyönyörű környezetben van a falu és minden igényt kielégít majd.

Fábián László csapatvezető hozzátette, a magyarok lakrészét illetően a MOB gondoskodik a teljes kényelemről, a légkondicionált lakásokat berendezik hűtővel, televízióval és még ki is dekorálják.

A helyszíni szemlét követően Fábián László a látható fenntarthatóságra, gazdaságosságra való törekvést emelte ki.

„Szembetűnő, hogy már Rio esetében is figyelembe vették az Agenda 2020 reformprogramot, látható, hogy a brazilok a gazdaságosságra törekednek. Az uszodakomplexumon, a teniszpályák és a kézilabdacsarnok esetében is lehet tudni, hogy a játékok után vissza fogják bontani azokat, így nem maradnak a beruházások kihasználatlanul. Nyolc-tizenkét sportág helyszíne közül talán négynek az infrastruktúrája fog megmaradni, azok közül is több már részben korábban felépült” – mondta Fábián, aki megjegyezte, az olimpiai falut is úgy építik, hogy az ott található lakásokat a későbbiekben értékesíteni tudják.

Fábián László a magyar csapattal kapcsolatban elmondta, a MOB 18-20 sportág összesen 130-140 sportolójának részvételére számít a riói olimpián, amelyre eddig 83 fő szerzett kvótát.

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
Tegnap, 9:04

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2025.12.23. 17:14

Faragó Tamás: Egy különleges társasághoz tartozom

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:22
Ezek is érdekelhetik