Sportlövő Eb: Tátrai Miklós olimpiai kvótát szerzett

2016.02.26. 18:34
Tátrai Miklós bejutott a férfi pisztolyosok döntőjébe, s ezzel olimpiai kvótát szerzett pénteken a győri 10 méteres sportlövő Európa-bajnokságon.

A BHSE sportolója a 60 lövéses alapversenyt 579 körrel zárta, amivel összesítésben a hetedik helyen zárt, s biztosította helyét a fináléban. A döntőbe kerülés önmagában még nem jelentett volna riói kvalifikációt a számára, ám mivel a legjobb nyolc között rajta kívül csak két pisztolyos nem biztosította még korábban helyét az idei nyári játékokon, Tátrai olimpiai helye biztossá vált.

Az alapverseny roppant izgalmasan alakult, Tátrai ugyanis a pisztolyosok első csoportjában lőtt, s ugyan magabiztosan versenyzett, az utolsó három lövése egyaránt kilences lett, az 579 körről pedig a szakemberek úgy gondolták, hogy a határán lesz majd a fináléhoz szükséges eredménynek, de hogy azon belül, vagy kívül, arra tippelni sem mertek. Tátrai csoportjában a harmadik lett, ám a második csoportban – melyben Antal és Nagy is lőtt – lényegesen többen voltak, így félő volt, hogy ötnél többen is megelőzhetik.

A magyar szakvezetés feszülten várta az eredményeket, melyek szinte végig kedveztek Tátrainak, a végelszámolásnál pedig biztossá vált, hogy megvan a magyar sportlövők hatodik riói kvótája.

„Reméltem, hogy elég lesz az 579, az is lett végül, nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta Győrik Csaba szövetségi kapitány. A másik két magyar közül Antal Balázs 571 körrel a 38., míg Nagy László 568-cal az 53. helyen zárt a 84 fős mezőnyben, a magyar hármas pedig hatodik lett a 19 csapat között.

A magyar csapat ezzel első ötkarikás kvótáját szerezte meg a győri viadalon, a női puskások 18.30 órakor kezdődő fináléjában ugyanakkor Miskolczi Juliannának is sikerülhet ez a bravúr. A férfi pisztoly döntőjét 19.45-kor rendezik.

A riói olimpiára Tátrai Miklós előtt Sidi Péter, Szabián Norbert, Péni István, Csonka Zsófia és Tobai-Sike Renáta szerzett indulási jogot.

 

Legfrissebb hírek

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08

Koronglövő ob: Nyitrai Anna, Nemes Áron és Hegyi Norbert egyéni aranyérme

Egyéb egyéni
2026.09.06. 20:30