NOB: az elnök szerint a változás lehetőségét adják a botrányok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.08. 15:21
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnöke szerint a sport világát elárasztó korrupció és a doppingbotrányok egyszersmind lehetőséget kínálnak a változásra, az elveszített hitelesség visszaszerzésére.

Thomas Bach keddi nyilatkozatában, amelyhez az apropót a NOB és az olimpiai mozgalom megreformálását célzó, s egy éve elfogadott programja, az Agenda 2020 első születésnapja szolgáltatta, szükségesnek nevezte a sportszervezetek működésének átláthatóvá tételét. Egyúttal elengedhetetlennek tartja, hogy az egyes nemzeti kormányok erőteljesebben működjenek közre a doppingolók leleplezésében, a csalók megbüntetésében.

Bach a különösen súlyos gondok között említette az orosz atlétákat érintő doppingbotrányokat, a Nemzetközi Atlétikai, s a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA) sújtó korrupciós vádakat. Utóbbiakat illetően kitért a 2006-os németországi futball vb-vel kapcsolatos botrányra, amely hozzájárulhatott ahhoz, hogy a 2024-es nyári olimpiára pályázó városok közül Hamburg visszalépett, mert lakosainak többsége népszavazáson elutasította a kandidálást. Bach szerint a FIFA története legsúlyosabb válságát éli, vezetőinek jelentős része őrizetben van zsarolás, megvesztegetés és pénzmosás vádjával.

„Nehéz idők járnak manapság a sportra – általánosított a NOB-elnök. – Ám egyúttal kínálkozik a lehetőség is, hogy a sport visszanyerje erejét, s jobb irányba forduljon a világ”. Bach szót emelt a becsületesen készülő sportolók védelmében, s olyan környezet megteremtését szorgalmazta, amelyben a versenyzők biztonságban, korrupciós befolyásolástól mentesen készülhetnek.

„A zéró tolerancia azt jelenti, hogy minden nemzetnek és minden sportágnak meg kell felelnie a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség előírásainak” – jelentette ki, hozzátéve, hogy mindez megköveteli a támogatást az államok részéről.

„A kormányoknak biztosítaniuk kell, hogy nemzeti doppingellenes szervezeteik tevékenysége teljes mértékben illeszkedjék a WADA-szabályokhoz, miként arról is gondoskodniuk kell, hogy a törvény teljes szigora sújtson le a doppingszerek szállítóira, a korrupt orvosokra és edzőkre is” – fogalmazott.

 

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik