Asztalitenisz: telt házas gálának ígérkezik a Generációk Csatája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.19. 14:45
A szervezők reményei szerint telt ház várja majd december 20-án a Generációk Csatája elnevezésű asztalitenisz-gála résztvevőit, köztük a sztárvendégeket, a svéd Jan-Ove Waldnert, a belga Jean-Michel Saive-et, valamint Klampár Tibort és Tóth Krisztinát.





A gála csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az elnevezéshez hűen minden generáció képviselői megmutatják magukat, a legfiatalabb fellépő 13 éves, a legidősebb – a kétszeres világbajnok Klampár – 62 esztendős lesz.

Fazekas Péter, az ötletgazda és főszervező – aki csütörtökön délután címvédőként érdekelt lesz a Top 12-bajnokság elődöntőjében – elárulta: az „asztalitenisz Mozartja”, az olimpiai és hatszoros világbajnok Waldner, valamint a hét olimpián szerepelt, Európa-bajnok és Európa Top 12-győztes Saive is első szóra igent mondott a meghívásra. Fazekas egyébként maga is asztalhoz áll a gálán, Pattantyús Ádámmal vív mérkőzést.

Pósfai Gábor, a főszponzor Decathlon ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, a tavalyi siker után nem volt kérdés, hogy folytatják.

„Tavaly, a Körcsarnokban ezerhétszázan voltak, s a jelek szerint a kétezer-ötszáz fő befogadására alkalmas Jégpalotában is telt ház lesz, eddig elővételben hatszáz jegy kelt el. Waldner, Saive, Klampár és Tóth Krisztina személye garancia a magas színvonalra. A szórakoztatás mellett a fő cél az, hogy megmutassuk a magyar asztalitenisz értékeit. Ezzel a gálával legalább egy napra ráirányítjuk a figyelmet a sportágra. Reméljük, hogy az asztalitenisz valódi ünnepe lesz” – mondta Pósfai Gábor, aki szerint az aranyvasárnapi időpont tökéletes, várják a családokat, gyerekeket.

A Generációk Csatáján a közönség olyan történelmi mérkőzések szemtanúja lehet, mint Waldner és Klampár 1989-es, dortmundi vb-negyeddöntőjének „visszavágója” vagy a kettejük által most először alkotott duó párharca az ifjúsági Európa-bajnok Szudi Ádám, Ecseki Nándor páros ellen.

„Akkor én harminchat éves voltam, Waldner huszonnégy – emlékezett a 89-es összecsapásra Klampár Tibor. – Az egész csarnok nekem szurkolt, s azt hittem, simán nyerek, de ő jutott tovább. Később azt mondta, számára azon a tornán ez volt a döntő. A fiam azóta körülbelül négyszázszor nézte meg a meccset felvételről, mindig mondom is neki: ne nézd, úgysem én nyerek!”

A legendás játékos hozzátette: edzésben van, s reméli, hogy jól megy a játék és méltó ellenfele lesz Waldnernek.

„A fejem és a kezem jó, a lábam már nem annyira. Remélem, a kezemre üti a labdát” – mondta mosolyogva.

A gála – Hajdú B. István műsorvezetésével – mintegy háromórás lesz, jegyeket a generaciokcsataja.hu oldalon keresztül vagy a jegy.hu irodáiban lehet vásárolni. A legdrágább belépők már elfogytak – köztük az a 12, egyenként 50 ezer forintba kerülő is, amely a Waldnerrel való játékot is garantálja –, jelenleg a 2500 és 4000 forintos jegyek elérhetők. A legtöbb belépőt vásárló három egyesület sportszervásárlási utalványt kap.

A kapukat a tervek szerint 14 órakor nyitják ki, a 16 órakor kezdődő gálaprogram előtt az érdeklődőknek lehetőségük lesz találkozni és dedikáltatni a fellépőkkel, ekkor mutatják majd be a
„Klampár, a fenegyerek” című könyvet is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik