Rio 2016: a női kardcsapatnak elszállt az esélye a részvételre

MTI MTIMTI MTI
2015.10.12. 11:27
A tizedik helyen végzett a női kardválogatott a hétvégi caracasi világkupaversenyen, ezzel – a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint – „fikarcnyi, inkább csak elvi esélyét is elveszítette arra, hogy kiharcolja az olimpiai részvételt".

Ehhez egyébként a korábbi szereplés tükrében bravúrok sorozatára lett volna szükség, de Venezuelában a nyolcaddöntőben 45–36-ra kikapott a Márton Anna, Mikulik Júlia, Várhelyi Anna, Záhonyi Petra négyes a dél-koreaiaktól, így az alsó ágra került. Egyéniben Márton a legjobb 32 között búcsúzott, Várhelyi Kata pedig a főtábla első fordulójában kapott ki. Az olimpiai részvétel kiharcolására egyéniben elsősorban az idén vb-bronzérmes Mártonnak van esélye.

A férfi kardozók Tbilisziben léptek pástra a hétvégén, de számukra sem termett sok babér. A Londonban olimpiai bajnok, idén Eb-aranyérmes Szilágyi Áron, valamint Iliász Nikolász a legjobb 32-ig jutott, Szatmári András és Gémesi Csanád pedig a 64 között búcsúzott. Mivel Rióban ebben a szakágban nem rendeznek csapatversenyt, csak egyéniben lehet kvótát szerezni. E tekintetben a legkevésbé a közelmúltban edzőt váltott Szilágyi visszafogott teljesítményének lehet negatív következménye, mivel az ő kvótájához – a szövetségi megfogalmazás szerint – „nem férhet kétség".

Csapatban a magyarok – Decsi Tamás, Gémesi, Iliász, Szatmári összeállításban – nyolcadikak lettek Grúziában.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Kiderült, miért nem utazott el a vívó vb-re Szatmári András

Egyéb egyéni
2026.07.24. 19:43

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33