Olimpia 2024: hivatalos – Budapestnek három ellenfele lesz

Vágólapra másolva!
2015.09.16. 09:11
null
Thomas Bach szerint mind az öt pályázat színvonalas (Fotó: AFP)
Thomas Bach NOB-elnök szerdán telefonos konferencián bejelentette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elfogadta Budapest pályázatát a 2024-es nyári olimpia megrendezésére.

A magyar főváros mellett Hamburg, Párizs, Róma és Los Angeles pályázatát fogadta el a NOB. (A német város időközben visszalépett lakossága népszavazáson hozott döntése értelmében – A szerk.)

„Köszöntjük az öt, kiváló és magasan képzett kandidálót” – mondta Bach a telefonos konferencián.

Azt is elmondta, hogy a NOB a pályázatot megnyerő városnak 1.7 milliárd dolláros támogatást nyújt. Rio de Janeiro 1.5 milliárdot kapott.

A 2024-es olimpia helyszínéről 2017 szeptemberében, a NOB 130. nemzetközi konferenciáján döntenek.

Thomas Bach kiemelte, a rendező város kiválasztása során az eddigi olimpiai helyszínválasztással szemben nem az lesz a döntő, melyik város nyújtja a legmegfelelőbb infrastruktúrát, hanem az, hogy melyik pályázó akarja igazán az olimpiát. Fontos, hogy a rendező városban örökséget hagyjanak a nyári játékok, a város fejlesztései és új stadionjai, versenyhelyszínei beolvadjanak a városképbe, és hosszú távon hasznára legyenek a rendező városnak.

A pályázatok elbírálásának időrendje.

1. SZAKASZ

2015. szeptember 23–25.: a kandidálási procedúra első tárgyalása a NOB és a pályázó városok között videokonferenciával.
2015. október 16.: a pályázók aláírják, hogy részt vesznek a procedúrán, és átutalják a NOB-nak az 50 ezer dolláros első pályázati részletet.
2015. november 16-i hét: a NOB szemináriumot tart a rendezésre pályázó városok képviselőinek.
2016. január 6.: a pályázó városoknak le kell védetniük az olimpia évszámmal ellátott szimbólumát, ami hazánk esetében „Budapest 2024”.
2016. február 17.: el kell juttatni a NOB-hoz az első pályázati dokumentációt a vízióról, koncepcióról és stratégiáról.
2016 júniusa: miután a NOB munkacsoportja a városokkal folytatott konferencián értékeli a tervezeteket, a végrehajtó bizottság lezárja az első szakaszt. Értékeli az okmányokat és megnevezi, kik jutnak tovább a második szakaszba.

2. SZAKASZ

2016 júliusa: egy hónappal az első szakasz lezárása után a pályázó városoknak a második 50 ezer dolláros pályázati részletet is be kell fizetniük.
2016. augusztus 5–17.: a riói olimpia helyszíni megtekintése, a pályázók élesben tanulmányozhatják a rendezést.
2016. október 7.: el kell juttatni a NOB-hoz a második pályázati dokumentációt az irányításról, jogi háttérről és költségvetésről.
2016. november/december:
a pályázó városok részt vesznek a riói szervezők jelentéstételén Tokióban

2016 decembere: a végrehajtó bizottság lezárja a második szakaszt. Értékeli az okmányokat és megnevezi, kik jutnak tovább a harmadik szakaszba.

3. SZAKASZ

2017 januárja: az utolsó szakaszra kért pályázati összeg (150 ezer dollár) befizetése.
2017. február 3.: el kell juttatni a NOB-hoz a harmadik pályázati dokumentációt a játékok pontos lebonyolításáról, élményekről és a helyszínek hagyatékáról.
2017. február–június: az értékelő bizottság helyszíni látogatásai, erre a pályázók reagálhatnak.
2017 júliusa: a NOB közzéteszi az értékelő bizottság jelentését.
2017 júliusa: a pályázók a NOB-tagságnak nyújtanak tájékoztatást
2017 szeptembere: a pályázó városok utolsó prezentációja a NOB limai közgyűlésén, az utolsó értékelő összegzés, a 2024-es játékok rendezőjének kiválasztása.

 

Legfrissebb hírek

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia

Egyéb egyéni
2025.06.13. 06:39

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Kamuti Jenő fair play díjat adott át Thomas Bachnak, és Kirsty Coventryvel is találkozott

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:24

Thomas Bach átvette a Fair Play-díjat Kamuti Jenőtől

Egyéb egyéni
2025.06.06. 14:46

Sulyok Tamás Szilágyi Áron párizsi „ezüstkardját” ajándékozta a leköszönő NOB-elnöknek

Egyéb egyéni
2025.06.04. 20:02

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22
Ezek is érdekelhetik