Birkózás: új kapitányok, Sike András váltja Struhács Györgyöt

MTI MTIMTI MTI
2015.09.30. 17:14
A sikertelen világbajnoki szereplés után a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy mindhárom szakág élén változtat, így kötöttfogásban Sike András, szabadfogásban Ritter Árpád, míg a nőknél az eddigi szabadfogású kapitány, Gulyás István veszi át az irányítást.

Az MBSZ szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szöuli olimpiai bajnok Sike Struhács Györgyöt váltja. A szabadfogásúaknál a változás kisebb, hiszen az eddigi másodedző Ritter mellett mentorként, segítőként marad a csapatnál Gulyás István, akinek ugyanakkor a jövőben nagy energiákat kell majd fektetnie a női válogatott vezetésébe is, amit Wöller Ákostól vesz át.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke arról számolt be, hogy Struhács György és Gulyás István tulajdonképpen vállalták a felelősséget és lemondtak posztjukról. Az elnökség az első napirend pont másfél órás megvitatása után, jelentős többséggel szavazott bizalmat a Komáromi Tibor szakmai igazgató által javasolt új szakvezetőknek, akiknek megbízatása egyaránt a riói olimpiáig szól.

„A női szakágban komoly személyi ellentétek feszültek. Ezért olyan kapitány kellett, aki kiváló szabadfogású szakember és erős személyisége van, így esett a választás Gulyás Istvánra” – indokolta meg az MTI érdeklődésére Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, hogy Gulyás távozása után miért kapott másik szerepet.

Németh Szilárd az MTI-nek hangsúlyozta, az elnökség tagjai egyetértenek abban, hogy az előzetesen kitűzött hat olimpiai kvóta és Rióban az egy-két érmes helyezés tartható cél, ám a sikeres szerepléshez szükség volt a változtatásokra. Hozzátette, személyesen beszélgetett néhány versenyzővel, akik egybehangzóan azt mondták, hogy ideális volt a felkészülésük, a háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás például azt mondta, élete formájában volt.

A birkózók a szeptemberi Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságot érem nélkül zárták, s mindössze a kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában szerepelt Lőrincz Viktor szerzett kvótát ötödik helyével.

Legfrissebb hírek

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
2026.06.13. 20:41

Lőrincz Tamás: Meg kell védeni az értékeinket!

Egyéb egyéni
2026.06.02. 08:14

Lőrincz Tamás indul a Magyar Birkózók Szövetsége elnöki posztjáért

Birkózás
2026.06.01. 09:21

Birkózás: lemondott Németh Szilárd, az MBSZ elnöke

Birkózás
2026.05.29. 11:38

Bahrein helyett Kazahsztánban rendezik meg az idei birkózó-vb-t

Birkózás
2026.05.22. 19:01

Ligeti Richárd: Hiszek abban, hogy a munkám eredményes lehet

Birkózás
2026.05.16. 10:11

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait

Birkózás
2026.05.15. 13:58

Vitek Dárius: Próbálok mindig a jelenben maradni

Birkózás
2026.05.09. 10:00
Ezek is érdekelhetik