Öttusa-vb: kilencvenen indulnak a férfiak selejtezőjében

MTI MTIMTI MTI
2015.07.01. 11:03
A férfi és női váltót követően szerdától már olimpiai részvételért is küzdenek az öttusázók a berlini világbajnokságon.

Elsőként a férfiak hagyományos versenyének selejtezőjét rendezik meg, mégpedig 90 indulóval. Közülük 36 kerül a pénteki döntőbe, amelyben három riói kvótát osztanak ki.

A szerdai versenynapon három harmincas csoportban zajlanak a küzdelmek az Olimpiai Parkban. Az A-ban szerepel Kasza Róbert és Demeter Bence, a B-ben Tomaschof Soma, aki hétfőn ötödik volt váltóban Tibolya Péterrel, míg a C-ben Marosi Ádám. Az első nyolc-nyolc hely automatikusan döntőt ér, további 12 versenyző a pontszáma alapján kerül a fináléba. Az egyéni mellett csapatverseny is van, a magyar válogatottat Marosi, Kasza és Demeter alkotja, Tomaschof egyéni induló.

Az A- és a C-csoport úszással, a B vívással kezd, a lövészetekkel kombinált futásra 16.30-kor, 17.30-kor és 18.30-kor kerül sor, azaz a kiadott program szerint 19 óra körül ér véget a versenynap.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: közel járt a döntőhöz Bauer Blanka, de búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.08.29. 12:21

Öttusa-vb: Guzi Blanka ott van a döntőben Kujjangban, Erdős Rita búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.08.29. 09:51