Kajak-kenu: Szeged rendezi a 2019-es világbajnokságot

MTI MTIMTI MTI
2015.03.21. 21:35
A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség igazgatótanácsa szombaton úgy döntött, Szegeden lesz a riói játékok után kezdődő olimpiai ciklus legfontosabb versenye, a 2019-es kvalifikációs világbajnokság.

„Kiélezett verseny volt, hatalmas fegyvertény, hogy éppen az örök rivális Németországot sikerült legyőznünk” – mondta Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke, aki maga prezentálta a pályázati
anyagot.Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke, aki maga prezentálta a pályázati
anyagot.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a csongrádi város nagyon szoros versenyben tudott győzni. Jelentkezett a rendezésre Duisburg, Moszkva és egy kanadai város is, de utóbbi kettő az erőviszonyok ismeretében az utolsó pillanatban visszalépett.

Baráth szerint hihetetlen csapatmunka zajlott: az előkészületek során és Marokkóban is rengeteget segített Schmidt Gábor főtitkár, aki a 2006-os és a 2011-es világbajnokság szervezőbizottságát vezette, valamint Vékássy Bálint, aki az említett két vb versenyizgatója volt.

„A háttérben élveztük Vaskuti Istvánnak, az ICF első alelnökének támogatását is, aki nagyon sokan lobbizott az igazgatótanácson belül azért, hogy révbe érjen a magyar kandidálás. A legfontosabb, hogy ezzel a döntéssel az ICF újra elismerte, hogy Magyarország vezető nagyhatalom a gyorsasági szakágban, ez pedig a kiváló versenyzőinknek, a sok-sok ezer magyar szurkolónak, valamint a kormányzatnak köszönhető” – mondta a sportvezető.

A Magyar Közlöny február végén megírta, hogy a rendezési jog elnyerése esetén a kormány az MKKSZ-nek a vb megvalósítására már 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is biztosítja a szükséges forrást, konkrétan a rendezési költségekre pedig 2018-ban 160 millió forint, 2019-ben 633 millió forint állami támogatást nyújt majd.

Legfrissebb hírek

Ádám Martin debütált, négygólos döntetlennel maradt zsinórban harmadik meccsén veretlen a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 19:00

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 16:23

Kajak-kenu vb után: reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
2026.09.01. 07:15

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Így védte meg világbajnoki címét a magyar férfi kenu négyes – videó

Kajak-kenu
2026.08.29. 17:12

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Csikós Zsóka: Nem meg kellett, meg akartam nyerni!

Kajak-kenu
2026.08.28. 17:22