Öttusa: a férfiaknál 4, a nőknél 3 olimpiai kvótát szereznének

MTI MTIMTI MTI
2015.01.15. 16:21
A legfrissebb nevezési adatok szerint a férfiaknál 48, a nőknél pedig 46 fős lesz a mezőny a hétvégi budapesti fedett pályás öttusaversenyen. A szezonnyitón – melyen a magyarok mellett 15 ország sportolói vesznek részt – a nők és a férfiak küzdelmét is egy nap alatt bonyolítják le, azaz nem rendeznek selejtezőt. 

A hazai legjobbak közül hiányozni fog a 2013-ban egyéni Európa-bajnok Földházi Zsófia, aki a szeptemberi térdműtétje után még nincs olyan állapotban, hogy versenyezhessen, továbbá a decemberben lábsérülést szenvedő, tavaly csapatban világ- és Európa-bajnok Demeter Bence is.

Ugyanakkor a felnőttek mellett utánpótláskorú öttusázók is lehetőséget kapnak a bizonyításra.
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a csütörtöki sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy ilyen korán még nem volt ez a viadal, de mint hozzátette, február 18-án már elkezdődik a világkupaidény az egyesült államokbeli Sarasotában, így ehhez kellett igazodni. „A mostani versenynek az a célja, hogy oldja a felkészülés monotonitását” – mondta a szakvezető, aki kitért arra is, hogy az idei év már a riói kvóták megszerzéséről is szól. Először a vk-döntőben, aztán a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon lehet részvételi jogot kiharcolni. „A fiúknál négy, a lányoknál három kvóta megszerzésével számolunk” – fogalmazta meg a célokat.

A jövő évi olimpián egy országból nemenként csak két öttusázót lehet majd indítani, de hasznos, ha többen válnak benevezhetővé, mert akkor az aktuális legjobbak indulhatnak majd, illetve sérülés esetén van kivel pótolni a kiesőt.

A hétvégi Peridot fedett pályás viadalon – amint azt Kármán Sándor versenyigazgató ismertette – a szövetség technikai újdonsággal áll elő: az érkező csapatok egy-egy tabletet kapnak, melynek segítségével folyamatosan nyomon követhetik a versennyel kapcsolatos információkat és azonnal értesülhetnek a legfrissebb hírekről, tudnivalókról. Lesz egy másik újdonság is, a rajtszámokra chip kerül, amely jelzi majd, hány kör van még hátra a futásból. Tavaly a három szám után élen álló Földházi Zsófia a Syma-csarnok 200 méteres futópályáján a „nagy zsúfoltságban” – néhány társával együtt – egy körrel többet futott az első lövészet előtt, így visszacsúszott.

Kasza Róbert a férfiak viadalának elmúlt évi győztese, aki 2014-ben sorozatban harmadszor, összességében pedig negyedszer lett első, a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: jobb formában érzi magát, mint az előző években ilyenkor.

Szombaton a nők, vasárnap pedig a férfiak küzdelmét bonyolítják le a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, a mellette lévő uszodában, a Nemzeti Lovardában és a Syma-csarnokban. Azután a válogatottaknak egy hét hazai, majd két hét barcelonai edzés következik. A hazatérést követően egy újabb hét elteltével pedig már el is utazik a csapat az első vk-fordulóra.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58
Ezek is érdekelhetik