Golf: Rózsa Csillának ajtót nyitottak az európai profik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.23. 12:18
null
A LET honlapja köszönti Rózsa Csillát (Forrás: ladieseuropeantour.com
A női golfozók európai körversenye, a Ladies European Tour (LET) képletesen ajtót nyitott első magyar versenyzője, a teljes jogú LET-tagságot a hétvégén kiharcoló Rózsa Csilla előtt.

 

A körverseny hivatalos honlapján megjelent, fotókkal illusztrált írás röviden ismerteti Rózsa Csilla pályafutását.

Az olvasók nemcsak a 17 éves magyar bajnok eddigi nagyobb sportsikereiről értesülhetnek, hanem azt is megtudhatják, hogyan kell kiejteni a Csilla nevet (és a „Csicsi" becenevet), valamint azt, hogy Rózsa nyolcévesen ismerkedett meg a golffal, 11 esztendősen kezdett el edzésre járni, és egy évvel később már el is döntötte: profi játékos szeretne lenni.

Mint beszámoltunk róla, Rózsa Csilla a LET múlt hét végi, 118 játékost felvonultató marokkói kvalifikációs viadalán elért 17. helyezésével harcolta ki a LET-tagságot, amelynek birtokában profiként folytatja a karrierjét, és megcélozza a részvételt a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián.

Legfrissebb hírek

Dala Soma lett a Magyar Golf Szövetség elnöke

Egyéb egyéni
2025.05.30. 11:25

Golf: Scottie Scheffler nyerte az év második Major-versenyét

Egyéb egyéni
2025.05.19. 11:59

Rory McIlroy megcsinálta: ő az első európai férfi golfozó, akinek megvan a karrier Grand Slam

Egyéb egyéni
2025.04.14. 08:24

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34
Ezek is érdekelhetik