Sportlövő-vb: Tobai-Sike Renáta döntőbe jutott

MTI MTIMTI MTI
2014.09.10. 11:43
Tobai-Sike Renáta nagyszerű szerdai teljesítményével a második helyen zárta a sportpisztolyosok alapversenyét, ezzel bejutott a nyolcas döntőbe a granadai olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon, melyen ebben a számban öt riói indulási jogot osztanak ki.

A viadal honlapja szerint a 36 éves sportoló – aki a 14. helyen zárta a keddi 30 lövést – szerdán kiválóan célzott a 30 gyors lövés során. Az első hét kísérletéből ugyan háromszor csak kilencest talált, ám a folytatásban 23 tízes következett, így – a mezőny legjobbjaként – 297 kört tett hozzá a keddi 289-hez, s az 586 körös összeredményénél csupán a bolgár Antoaneta Boneva 588-a volt jobb.

A szám fináléja 13.30-kor kezdődik. Ott az alaperedmények már nem számítanak, mindenki nulláról kezd. A döntő első felében mind a nyolc pisztolyos lő, majd a kialakuló sorrend alapján az első a másodikkal az aranyéremért, a harmadik pedig a negyedikkel a bronzéremért meccsel külön. A verseny első öt helyezettje jut olimpiai indulási joghoz.

A szám másik két magyarja egyaránt 571 körrel zárt: Nemes Adrienn a keddi 285 kör után 286-ot, míg a számban olimpiai hatodik Csonka Zsófia a 282 kör után 289-et lőtt. Előbbi a 43., utóbbi a 45. helyen zárt a 97 fős mezőnyben.

A magyar trió 1728 körrel nyolcadik lett a csapatversenyben, amelyet Kína nyert meg.

Legfrissebb hírek

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08

Koronglövő ob: Nyitrai Anna, Nemes Áron és Hegyi Norbert egyéni aranyérme

Egyéb egyéni
2026.09.06. 20:30