Rio 2016: 150-200 magyar sportoló részvétele várható

MTI MTIMTI MTI
2014.08.04. 17:39
Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára 150-200 magyar sportoló részvételét tartja reálisnak a két év múlva, 2016. augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i nyári játékokon, amelyen a cél az első tíz közé kerülés a nemzetek éremtáblázatán.

A MOB-ban – amint az a szervezet honlapján megjelent „félidős” összeállításban olvasható – gyakorlatilag már a londoni olimpia másnapján megkezdődött a felkészülés, és „a szakmai programok sora mellett – amelyek az utánpótlástól a sportágfejlesztésen át az edzőkig mindent és mindenkit érintenek a magyar sportban – az egyeztetések is folyamatosan zajlanak valamennyi szinten”.

Szabó Bence
a sportági szakszövetségekkel folytatott minapi konzultáción beszélt arról, hogy 150-200 sportoló kvótaszerzését tartja reálisnak, és akkor fogalmazta meg célként az első tíz közé kerülést. A főtitkár elmondta, a sportágak szakmai munkájába a MOB nem kíván beleszólni, az a szövetségek kompetenciája, ugyanakkor továbbra is kiemelt figyelmet kap a doppingmentes felkészülés és versenyzés.

Szabó Bence
a sportági szakszövetségekkel folytatott minapi konzultáción beszélt arról, hogy 150-200 sportoló kvótaszerzését tartja reálisnak, és akkor fogalmazta meg célként az első tíz közé kerülést. A főtitkár elmondta, a sportágak szakmai munkájába a MOB nem kíván beleszólni, az a szövetségek kompetenciája, ugyanakkor továbbra is kiemelt figyelmet kap a doppingmentes felkészülés és versenyzés.

Fábián László sportigazgató az összejövetelen emlékeztetett rá, hogy a MOB folyamatosan egyeztet a szövetségekkel, a felkészülési terveket ismeri a sportigazgatóság, már csak azért is, mert a kiemelt sportágfejlesztés és a felzárkóztató program részben a riói időszakot is magában foglalja.

Hangsúlyozta, hogy fontos az egészségügyi és sporttudományos ellenőrzés, és ezzel kapcsolatban megjegyezte: tizenegy intézményben biztosított az ellátás.

Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója az egyeztetésen felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyarország és Rio de Janeiro közötti ötórás időeltolódás és az ottani korai, fél hat körüli naplemente miatt több döntőre várhatóan délután kerül majd sor, amire külön oda kell figyelniük a magyar sportolóknak.

Az eseményre ötezer hivatalos kísérőt várnak, emellett nyolcezer alkalmazott, hetvenezer önkéntes és nyolcvanezer alvállalkozó dolgozik majd a játékokon – ismertette.

KVÓTAHELYZET A RIÓI OLIMPIÁRA ITT!

Legfrissebb hírek

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
2026.08.31. 13:18

Szabó Bence csodagólja előtt dühöngött az edző

Labdarúgó NB II
2026.08.18. 07:41

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Jégkorong: Szabó Bence sokat gondolkodott a jövőjéről, de marad a bajnoknál

Jégkorong
2026.07.17. 10:26

Plusz támogatást nyújt a MOB a szövetségeknek, marad az LA10 program

Egyéb egyéni
2026.07.10. 12:09

Nem delegál MOB-tagot a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság

Egyéb egyéni
2026.06.20. 16:46