Vívó-vb: negyeddöntős a férfi kardválogatott

MTI MTIMTI MTI
2014.07.21. 12:17
Az ukránok 45:39-es legyőzésével negyeddöntős a magyar férfi kardválogatott a kazanyi vívó-világbajnokságon.

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szatmári András alkotta együttesnek csak a 16-os táblán kellett bekapcsolódnia a versenybe, ott viszont rögtön egy erős ellenfél jutott neki. Az ukránokkal szemben kiélezett küzdelemre lehetett számítani, és az egyszerre zajló nyolc összecsapás közül végül ez tartott a legtovább.

Szilágyi magabiztosan kezdett Dmitro Bojko ellen, s az általa kiharcolt háromtusos előnyhöz Gémesi és Szatmári is hozzátett egyet-egyet, Andraj Jagodkával, illetve Dmitro Pundikkal szemben. Ezután viszont előbb Gémesi kapott ki Bojkótól eggyel, majd Szilágyi Pundiktól öttel – noha magabiztosan kezdett a második asszójában is –, így már az ukránoknál volt az előny. A folytatás azonban megint a magyaroknak sikerült jobban: Szatmári simán megverte Jagodkát, a Gémesi helyére beálló Decsi pedig még magabiztosabban Pundikot. A végén Szatmári ugyan eggyel kikapott Bojkótól, de Szilágyi meg tudta őrizni az előnyt, sőt még eggyel növelte is.

Az elődöntőbe jutásért a világranglistán második olaszokkal vívnak a rangsorban hetedik magyarok.

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: hetedik a férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.28. 11:18

Vívó-vb: négy között a női párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.28. 09:32

Vívó-vb: Ajándék minden perc, amelyet Szilágyi Áron a páston tölt – Boczkó Gábor

Egyéb egyéni
2026.07.27. 13:23

Vívó-vb: Szilágyi Áron a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.07.27. 11:41

Vívó-vb: minden magyar kiesett női tőrben

Egyéb egyéni
2026.07.27. 10:01

Boczkó Gábor: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

Egyéb egyéni
2025.08.01. 09:44

„Nagyon akartam az aranyat” – Siklósi Gergely a vb-ezüst után

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:17

Siklósi Gergely bejutott a döntőbe férfi párbajtőrben a vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 16:44