Cselgáncs: Csernoviczki Éva aranyérmes a Budapest GP-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.21. 18:25
null
Csernoviczki Évának négy győzelem kellett a GP-sikerhez (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Az olimpiai harmadik, kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Éva aranyérmet nyert szombaton a Papp László Arénában zajló olimpiai kvalifikációs Budapest Grand Prix-n.

A tatabányaiak 48 kilós sportolója a bolgár Boriszlava Damjanova, a japán Kondo Ami és a bissau-guineai Taciana Lima után, a döntőben az Eb-ezüstérmes olasz Valentina Moscatt-tal csapott össze. A találkozó nem hozott egyetlen értékelhető akciót sem, de amíg Csernoviczkit egyszer, addig az olaszt háromszor intették, így a magyar dzsúdós örülhetett a négy perc végén.

A sikeréért háromezer dollárt (675 ezer forintot) is begyűjtő Csernoviczki a szombati négy győzelme közül a másodikat emelte ki: „A Kondo elleni meccs a döntő is lehetett volna, mivel jelenleg ő az első számú japán, ő nyerte az ottani bajnokságot és ipponnal verte meg a világbajnok mongolt. Nehéz meccsem volt ellene, éreztem a nyakamat, el is fáradtam, de örülök, hogy össze tudtam magam szedni utána.”

A tavaly ugyancsak Budapesten Európa-bajnok cselgáncsozó hozzátette: mivel sok pontot szerzett, az augusztusi, cseljabinszki világbajnokságig várhatóan nem vív tétmérkőzést.

Édesapja, egyben edzője, Csernoviczki Csaba tréfásan közölte: „Megbeszélt koreográfia, hogy reklamálás miatt elküldenek engem a tatamitól, utána a lányom ippont dob (...) De komolyra fordítva a szót, a japán ellen az ázsiai bírónál kissé lejtett a pálya, azért szakadt el nálam a cérna. Évi nagyon taktikusan küzdött a döntőben és betartotta a megbeszélteket.”

CSELGÁNCS, BUDAPEST GRAND PRIX
férfiak
60 kg

1. Takato Haohisa (japán)
2. Amiran Papinasvili (grúz)
3. Sofiane Milous (francia) és Ilgar Muskijev (azeri)

66 kg
1. Takaicsi Kengo (japán)
2. Dzmitrij Sersan (fehérorosz)
3. Nijat Sihalizada (azeri) és Gerorgi Zantaraia (ukrán)

73 kg
1. Viktor Szkvortov (egyesült arab emírségekbeli)
2. Lasa Savdatuasvili (grúz)
3. Tsagaanbaatar Khashbaatar (mongol) és Zebeda Rehviasvili (grúz)

NŐK
48 kg

1. CSERNOVICZKI ÉVA
2. Valentina Moscatt (olasz)
3. Otgontsetseg Galbadrakh (mongol) és Kondo Ami (japán)

52 kg
1. Majlinda Kelmendi (koszovói)
2. Odette Giuffrida (olasz)
3. Petra Nareks (szlovén) és Olekszandra Sztarkova (ukrán)

57 kg
1. Macumoto Kaori (japán)
2. Helene Recveaux (francia)
3. KARAKAS HEDVIG és Vlora Bedeti (szlovén)

63 kg
1. Tasiro Miku (japán)
2. Martyna Trajdos (német)
3. Maelle Di Cintio (francia) és Anicka Van Emden (holland)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik