Öttusa: hat magyar szerzett jogot a vk-döntős részvételre

MTI MTIMTI MTI
2014.05.08. 14:41
Hat magyar versenyző szerzett közvetlenül jogot a döntős részvételre az öttusázók világkupa-sorozatában.

A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) tájékoztatása szerint a begyűjtött pontok alapján Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara, valamint Kasza Róbert, Demeter Bence és Marosi Ádám tagja alapból a 36 fős női, illetve férfi mezőnynek. Visszalépések esetén azonban ott lehet a floridai Sarasotában Tibolya Péter is, aki a tartalékok között a közvetlen élcsoportban szerepel.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a távirati iroda érdeklődésére csütörtökön elmondta, hogy megkapták a listát, egyelőre azonban még nem dőlt el, kik utaznak majd el az Egyesült Államokba.

A vk-sorozatot lezáró viadalra június 6. és 8. között kerül sor. Az első napon a nők, a másodikon pedig a férfiak versenyét rendezik meg, majd a finálé a vegyes váltók küzdelmével ér véget.

A vk-sorozat február-március fordulóján Acapulcóban kezdődött, de rendezési hiányosságok miatt ott félbeszakadt a verseny. A második viadal április első hétvégéjén zajlott Kairóban, onnan azonban a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része, így a magyar válogatott is. A csengtui világkupán már indultak a magyarok, s közülük többen az élmezőnyben végeztek: Kasza második, Kovács negyedik, Demeter ötödik, Földházi pedig tizedik lett Kínában. A hétfőn véget ért magyarországi fordulóban, Kecskeméten, a széria negyedik állomásán Marosi – akinek ez volt az egyetlen befejezett vk-versenye az idén – győzött, míg Kasza a harmadik, Kovács pedig a hatodik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Öttusa: szombaton nem született magyar érem a világkupaversenyen

Egyéb egyéni
3 órája

Guzi Blanka megnyerte a hazai öttusavilágkupa-versenyt!

Egyéb egyéni
22 órája

Öttusa: Koleszár Mihály és Bőhm Csaba döntőbe jutott a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:00

Öttusa: Erdős Rita is döntős a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2026.06.11. 15:59

Öttusa: Guzi Blanka bejutott a döntőbe a budapesti versenyen

Egyéb egyéni
2026.06.11. 12:45

Öttusa: világcsúcskísérlet és magyar remények a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 21:42

Öttusa-vk: öt magyar női továbbjutó a nyolc indulóból

Egyéb egyéni
2026.06.09. 20:32

Budapest lesz a nemzetközi öttusa egyik legfontosabb helyszíne – videó

Egyéb egyéni
2026.06.08. 19:40
Ezek is érdekelhetik