Rio 2016: 300 munkás dolgozott volna, de nem hagyták őket

MTI MTIMTI MTI
2014.04.16. 23:28
Tovább folytatódik a 2016-os Rio de Janieró-i olimpia versenyhelyszíneit építő munkások két hete tartó sztrájkja, annak ellenére, hogy úgy tűnt, a felek megegyeztek a munkálatok folytatásáról.

A Rio Mais nevű konzorcium, amely az Olimpiai Parkba tervezett helyszíneket építi, szerdai közleményében azt írta, nagyjából 300 dolgozó akarta felvenni a munkát reggel, de a szakszervezeti vezetők arra utasították őket, hogy tartózkodjanak a munkavégzéstől.

Az április 3-án kezdődött sztrájkban körülbelül 2300 munkás vesz részt.

A Rio Mais kedden még azt közölte, sikerült megegyezni a folytatásról a sztrájkoló dolgozókkal.
A riói olimpia előkészületeinek csúszása miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) múlt szerdán jelezte, külön munkacsoportokat hoz létre azzal a feladattal, hogy kezeljék a problémákat. Aznap több nemzetközi sportági szövetség, illetve a NOB is újabb és egyre élesedő kritikákat fogalmazott meg az előkészületekkel kapcsolatban, többen már egy „B-terv" kidolgozását kérték, mivel van olyan sportcsarnok, amelynek munkálatai még el sem kezdődtek, pedig nyolc sportág versenyeinek is otthont adna.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
6 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09