MOB: 2020-ra érik be, ami most elkezdődött - Borkai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.04. 18:45
Szigorú kontrollal követi a hosszú távú sportágfejlesztési programokhoz nyújtott állami pénzek útját a Magyar Olimpiai Bizottság – mondja a szervezet elnöke. Borkai Zsolt azt is nyomatékosítja: a 2020-ig folyósított milliárdokkal korábban soha nem látott lehetőséghez jut a hazai utánpótlássport, s a hat év múlva rendezendő tokiói olimpiára érhet be mindaz, ami most elkezdődött.

– Bő három éve áll a MOB élén. Az akkor megfogalmazott terveihez képest hol tart ma az utánpótlás-nevelés ügye?
– Nagyjából ott, ahol – ideális helyzetet feltételezve – elképzeltem. Ugyanakkor igazságtalannak tartom azokat a véleményeket, amelyek szerint korábban csak a szöveg ment, és senki nem tett semmit a fiatalok sportjáért. Részint jó néhány program már azelőtt is működött, részint pedig az önkormányzatok mindig is komoly segítséget nyújtottak az utánpótlás-neveléssel foglalkozó kluboknak, szakosztályoknak. Nem beszélve a legfontosabb tényezők egyikéről: arról, hogy az edzők többsége mennyire elhivatottan dolgozik évtizedek óta. Ezzel együtt most valóban új korszak kezdetén járunk, hiszen még soha nem volt ennyi pénz a magyar sportban, azon belül az utánpótlás-nevelésben – mondta az utanpotlassport.hu-nak adott interjújában Borkai Zsolt. – Bő három éve áll a MOB élén. Az akkor megfogalmazott terveihez képest hol tart ma az utánpótlás-nevelés ügye?
– Nagyjából ott, ahol – ideális helyzetet feltételezve – elképzeltem. Ugyanakkor igazságtalannak tartom azokat a véleményeket, amelyek szerint korábban csak a szöveg ment, és senki nem tett semmit a fiatalok sportjáért. Részint jó néhány program már azelőtt is működött, részint pedig az önkormányzatok mindig is komoly segítséget nyújtottak az utánpótlás-neveléssel foglalkozó kluboknak, szakosztályoknak. Nem beszélve a legfontosabb tényezők egyikéről: arról, hogy az edzők többsége mennyire elhivatottan dolgozik évtizedek óta. Ezzel együtt most valóban új korszak kezdetén járunk, hiszen még soha nem volt ennyi pénz a magyar sportban, azon belül az utánpótlás-nevelésben – mondta az utanpotlassport.hu-nak adott interjújában Borkai Zsolt.

– A társasági adókedvezmény nyomán öt úgynevezett látványsport, a sportágfejlesztési koncepciókhoz nyújtott támogatással pedig további tizenhat sportág került kivételezett helyzetbe. Mi a garancia arra, hogy a milliárdokat arra fordítják, amire kell?
– Valamennyi érintett szövetséggel szerződést kötöttünk, és ezek a megállapodások rögzítik a be- és elszámolási kötelezettségeket. Olyan monitoringrendszert dolgoztunk ki, amely alapján folyamatosan ellenőrizni tudjuk az anyagi források felhasználálását a vállalt szakmai programokat is. Egyébként pedig az egyes sportágak elemi érdeke, hogy a leghatékonyabban működjenek, így nincs kétségem afelől: lelkiismeretesen használják majd fel a pénzügyi injekciókat.

(...)

– A sportkedvelőket alighanem az a kérdés izgatja a leginkább: mikor érzékelhetők majd a korszakváltás első, látványos eredményei?
– Hitegethetném magunkat azzal, hogy már a 2016-os riói olimpián, de úgy gondolom, a programoknak ennél hosszabb kifutási időre van szükségük. Úgyhogy a korrekt válasz úgy hangzik: 2020-ban Tokióban már mindenképpen.

A teljes interjút ide kattintva érheti el!

Legfrissebb hírek

Kapitális harcsát fogott Borkai Zsolt Győrben

Egyéb egyéni
2026.03.06. 13:08

Hazatért a magyar téli olimpiai csapat Olaszországból

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 17:21

Sulyok Tamás a magyar olimpiai csapat tagjainak: „Mindannyiukra, kivétel nélkül büszkék vagyunk!”

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 15:43

Magyarország a téli sportágakban ennyit tud – Fábián László, a MOB főtitkára

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 09:30

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
2026.02.06. 09:04

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31
Ezek is érdekelhetik