Sakk-vb: Anand nem tudta a gyalogelőnyét érvényesíteni

Vágólapra másolva!
2013.11.12. 15:06
Az előző kettőhöz hasonlóan kedden a harmadik parti is döntetlennel zárult az indiai Csennaiban zajló sakkvilágbajnoki döntőben a címvédő indiai Viswanathan Anand és a norvég kihívó, Magnus Carlsen között.

Az előző két, igen rövid játszma után ezúttal már igazi küzdelem alakult ki a felek között. Ebben a sötét bábukat vezető Anand került kedvezőbb pozícióba, sőt gyalogelőnyre tett szert, de fölényét végül nem tudta érvényesíteni, így 51 lépés után remiben állapodott meg egymással a két nagymester – a döntő honlapja szerint.

A maximum 12 partisra tervezett párharc során két-két forduló után egy-egy pihenőnap következik, az utolsó mérkőzést a tervek szerint november 26-án játsszák. Amennyiben addig egyik fél sem éri el a 6.5 pontot, azaz döntetlen az állás, négy rövidebb játékidejű, úgynevezett rapid összecsapásból álló rájátszás következik.

A sakkvilágbajnoki párosmérkőzés összdíjazása 1.85 millió euró (körülbelül 550 millió forint), ebből a győztes 1.1 milliót (326.5 millió forint) vihet haza.

Legfrissebb hírek

Carlsen duplázott, a nőknél Aszaubajeva nyert a villámsakk-vb-n

Egyéb egyéni
2025.12.30. 23:49

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, Gorjacskina a nőknél

Egyéb egyéni
2025.12.28. 20:02

Magnus Carlsen támogatja az új sakkvilágbajnoki versenysorozatot

Egyéb egyéni
2025.10.15. 17:52

Magnus Carlsen teljesen kiborult, miután kikapott a világbajnoktól – videó

Egyéb egyéni
2025.06.02. 13:13

Rapport Richárd 27., Gaál Zsóka maradt ötödik a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2025.06.01. 13:02

Sakk: rendhagyó online partin remizett Magnus Carlsen a „világválogatottal”

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:57

Sakk: Rapport Richárd a 24. helyen áll a világranglistán

Egyéb egyéni
2025.05.01. 10:53

Sakk: Rapport legyőzte a világbajnokot és 10. lett a párizsi szupertornán

Egyéb egyéni
2025.04.10. 11:46
Ezek is érdekelhetik