Triatlon: kettős magyar siker a 30 ironmanes versenyen

MTI MTIMTI MTI
2013.10.08. 12:43
A győri Rokob József nyerte meg a világon először megrendezett olaszországi 30-szoros Ironman-versenyt, amelyen összesen 114 kilométert úsztak, 5400 kilométert kerékpároztak és 1260 kilométert futottak a résztvevők.

A komáromi önkormányzat sajtóreferensének keddi tájékoztatása szerint másodikként a komáromi Szőnyi Ferenc érkezett a célba.

„A két magyar kiemelkedett a mezőnyből, általában ők ketten osztoztak az első két helyen a napi összevetésekben. A harmincadik nap végén Szőnyi Ferencnek két óra hátránya volt, a harmadik helyezett svéd Greger Sundinra pedig több mint húsz órát vertek összetettben” – mondta Radics Gábor.

A versenyzők naponta teljesítettek egy hosszú távú triatlont, amely 3.8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és maratoni futásból áll. A magyarok 11-12 órás napi időket értek el, így ők tudtak a legtöbbet pihenni két Ironman között. A verseny keménységét jelzi, hogy a 21 indulóból csak nyolcan tudták leküzdeni a távot az olaszországi Lonato del Gardában.

Legfrissebb hírek

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
1 órája

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
10 órája

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:44

Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:55

Jön a triatlon ünnepi hosszú hétvégéje Pontevedrában

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:42

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
2026.09.21. 12:00

Triatlon: Dévay Márk és Kropkó Márta sikerei Karlovy Varyban

Egyéb egyéni
2026.09.13. 21:42

Triatlon: egy ezüst, egy bronz a zágrábi junior Európa-kupa-viadalon

Utánpótlássport
2026.09.13. 14:20