Asztalitenisz Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar női csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.05. 17:16
Nem jutott be az elődöntőbe, így a folytatásban az 5–8. helyért játszik a magyar női asztalitenisz-válogatott a schwechati Európa-bajnokságon, szombaton. Téglás Péter csapata 3:0-s vereséget szenvedett a románoktól.

Az Eb-bronzérmes magyar együttesnek kiemeltként az első napon nem kellett játszani, így az egyenes kieséses rendszerű lebonyolításban azonnal az elődöntőbe jutásért lépett asztalhoz, ami hátrányt jelentett a pénteken már bemutatkozott románokkal szemben. Ráadásul a kiemelés ellenére – amint azt Téglás Péter is jelezte – a román csapat számított esélyesnek, hiszen két játékosa is az első 15 között áll az európai ranglistán: Elizabeta Samara (4.) és Daniela Dodean (13.). A magyarok közül pedig Póta Georginát jegyzik a legelőkelőbben (16.).

Az első meccsen Lovas Petra a Multiversum foghíjas lelátóin helyet foglaló maroknyi magyar szurkoló bíztatása közepette kétszer is 5:8-ról fordítva megnyerte az első két szettet, de aztán Dodean magára talált.

Az Eb előtt bokasérüléssel bajlódó Póta nem tudta igazán megnehezíteni a sokkal dinamikusabb, balkezes Samara dolgát, s csak egy szettet tudott nyerni. Hasonlóan járt Pergel Szandra, akinek ellenfele, Szőcs Bernadett sokkal aggreszívabban játszott, s a szoros szettekből mindig ő jött ki győztesen.

Téglás Péter, a magyar női együttes szövetségi kapitánya, akinek vezetésével eddig 12 Eb-érmet nyertek a nők, az MTI-nek elmondta, tudta, hogy nehéz meccs lesz, s a jobb csapat nyert.

„Nyilván más a helyzet, ha Petra nyer az első meccsen. Gina megverte Samarát legutóbb az vb-n, de sérülése után ez volt az első mérkőzése, s ez látszott rajta. A harmadik találkozón pedig nyerni kellett volna, hogy egyáltalán legyen esélyünk” – nyilatkozott Téglás.

A női csapat vasárnap 14 órakor lép asztalhoz az 5–8. helyért, s ellenfele az oroszoktól 3:1-es vereséget szenvedett lengyelek lesznek. A 2009-ben Eb-ezüstérmes lengyeleknél meglepetésre két meccset vesztett a paralimpiai bajnok Natalia Partyka.

A második osztályban szereplő férfi válogatott szombaton 19 órakor játszik először, a pénteken a Bulgária ellen győztes ukránokkal. Az első vonalba jutásért két meccset kell nyerni a mieinknek.

ASZTALITENISZ EB
NŐK, CSAPAT, NEGYEDDÖNTŐ
Románia–Magyarország 3–0

Daniela Dodean–Lovas Petra 3:2 (–11, –9, 6, 6, 7)
Elizabeta Samara–Póta Georgina 3:1 (8, –7, 7, 7)
Szőcs Bernadett–Pergel Szandra 3:0 (9, 7, 9)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik