Asztalitenisz Eb: 14 győzelem és 4 vereség a szerdai mérleg

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.09. 20:29
Az egyes és páros selejtezők második, szerdai versenynapját is pozitív mérleggel zárták a magyar játékosok a Bécs melletti Schwechatban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon: 14 alkalommal győztesen, négyszer pedig vesztesen hagyták el a játékteret.

A viadal honlapja szerint a nőknél egyesben Ambrus Krisztina már három, míg Madarász Dóra és Nagyváradi Mercédesz két sikerrel áll a csoportjában, mivel mindannyian győztek szerdai összecsapásukon. A férfiaknál keddi győzelmét követően Jakab János ezúttal kikapott, Kosiba Dániel és Fazekas Péter azonban egyaránt két győzelmet aratott, így már három sikerrel állnak mindketten. Lakatos Tamás és Pattantyús Ádám második összecsapását is magabiztosan nyerte, ők is még hibátlanok, ugyanakkor Szudi Ádám másodszor is vereséget szenvedett.

A négyes, illetve ötös csoportokból csak az első hely ér biztosan főtáblát, a nőknél emellett a másodikak közül hét szerencsés vesztes is a legjobb 64 között folytathatja. Póta Georgina, Lovas Petra és Pergel Szandra alanyi jogon főtáblás.

Párosban Póta és Pergel, valamint Madarász és a holland Britt Eerland duójának szereplése biztos a főtáblán. Lovas Ambrussal, Nagyváradi egy luxemburgi pingpongossal, valamint Kosiba és Jakab szerdán a második győzelmét aratta csoportjában, míg Fazekas egy fehérorosz játékossal az oldalán már három sikernél jár, miután ezúttal kétszer is asztalhoz szólították őket, s mindkétszer nyertek. Lakatos és Szudi párosa, illetve Pattantyús és szlovén versenyzőtársa ugyanakkor a keddi győzelem után ezúttal alulmaradt szerb, illetve osztrák riválisával szemben. Párosban is csak a csoportelsőséggel lehet biztosan a legjobb 32 közé kerülni.

A kvalifikációs küzdelmek csütörtökön zárulnak, a főtáblás mérkőzésekre péntektől kerül sor. Az Eb vasárnap ér véget. Ambrus Krisztina már három, míg Madarász Dóra és Nagyváradi Mercédesz két sikerrel áll a csoportjában, mivel mindannyian győztek szerdai összecsapásukon. A férfiaknál keddi győzelmét követően Jakab János ezúttal kikapott, Kosiba Dániel és Fazekas Péter azonban egyaránt két győzelmet aratott, így már három sikerrel állnak mindketten. Lakatos Tamás és Pattantyús Ádám második összecsapását is magabiztosan nyerte, ők is még hibátlanok, ugyanakkor Szudi Ádám másodszor is vereséget szenvedett.

A négyes, illetve ötös csoportokból csak az első hely ér biztosan főtáblát, a nőknél emellett a másodikak közül hét szerencsés vesztes is a legjobb 64 között folytathatja. Póta Georgina, Lovas Petra és Pergel Szandra alanyi jogon főtáblás.

Párosban Póta és Pergel, valamint Madarász és a holland Britt Eerland duójának szereplése biztos a főtáblán. Lovas Ambrussal, Nagyváradi egy luxemburgi pingpongossal, valamint Kosiba és Jakab szerdán a második győzelmét aratta csoportjában, míg Fazekas egy fehérorosz játékossal az oldalán már három sikernél jár, miután ezúttal kétszer is asztalhoz szólították őket, s mindkétszer nyertek. Lakatos és Szudi párosa, illetve Pattantyús és szlovén versenyzőtársa ugyanakkor a keddi győzelem után ezúttal alulmaradt szerb, illetve osztrák riválisával szemben. Párosban is csak a csoportelsőséggel lehet biztosan a legjobb 32 közé kerülni.

A kvalifikációs küzdelmek csütörtökön zárulnak, a főtáblás mérkőzésekre péntektől kerül sor. Az Eb vasárnap ér véget. 

 

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik