Golf: már nem Woods vezeti a tengerentúli rangsort

Vágólapra másolva!
2013.09.03. 21:22
null
Henrik Stenson a kisfiával, Karllal ünnepelte a nagy győzelmet (Fotó: Action Images)
A svéd Henrik Stenson nyerte meg a profi golfozók amerikai körversenyének második playoffversenyét, a Deutsche Bank Championshipet, és ezzel az összetett pontversenyben (FedEx-kupa) átvette a vezetést a világelső Tiger Woodstól.

 

Henrik Stenson az idén második volt a British Openen és a világbajnoki sorozat egyik versenyén, harmadik lett a PGA Championshipen, azonban kiváló formája ellenére tornagyőzelemre hiába áhítozott – mostanáig.

A 37 éves svéd stílusosan vetett véget a nyeretlenségnek: a hétfői befejező versenynapon zsinórban három birdie-t ütve lerázta Sergio Garciát (a spanyol végül 4. lett), a 17. szakaszon a bunkerből ütött birdie-vel visszaverte Steve Stricker utolsó támadását, és végül 262 ütéses teljesítménnyel, az elvártnál 22 ütéssel jobb eredménnyel (tornarekord) győzött.

Az idei rájátszásból még két verseny van hátra, és az összetett élére ugró Stensonnak jó esélye van a 10 millió dolláros bónuszra.

Ugyancsak ott lesz a végjátékban, a Tour Championshipen a mindössze húszesztendős Jordan Spieth, aki birdie-birdie-birdie-eagle kombinációval, 62 ütéssel fejezte be az utolsó napot. Tiger Woods 1996-os bravúrja óta Spieth az első, aki állandó PGA-tagság nélkül – tehát nem túl magasan jegyzett golfozóként – kezdte az évet, és mégis ott lesz a legjobb harminc számára kiírt Tour Championshipen.

Természetesen ott lesz Woods is, aki ezúttal 280 ütéssel holtversenyben csupán a 65. helyen végzett.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
DEUTSCHE BANK CHAMPIONSHIP, NORTON (TPC Boston)
A pénzdíj: 8 millió dollár. A pálya hossza: 6596 méter; a pályán elvárt eredmény (par): 71
AZ ÉLCSOPORT
1. Henrik Stenson (svéd) 262 ütés (67, 63, 66, 66)
2. Steve Stricker (amerikai) 264 (66, 68, 63, 67)
3. Graham DeLaet (kanadai) 266 (67, 68, 62, 69)
4. Jordan Spieth (amerikai) 267 (67, 66, 72, 62)
Matt Kuchar (amerikai) 267 (66, 66, 69, 66)
Kevin Stadler (amerikai) 267 (64, 71, 64, 68)
Sergio García (spanyol) 267 (65, 64, 65, 73)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik