Universiade: Bor Barna ezüstérmet szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.07. 15:58
Bor Barna ezüstérmet szerzett a kazanyi Universiadén, a cselgáncsozók +100 kilogrammos súlycsoportjában. A Pécsi Tudományegyetem vb- és Eb-ezüstérmes cselgáncsozójánál a fináléban a koreai Gu Ham Cso intéssel bizonyult jobbnak. Bor Barnának két, míg Csónak egy intése volt.

A koreaival Bor Barna tavaly egyszer már találkozott, akkor is Cso nyert intéssel. A magyar cselgáncsozó az első fordulóban türkmén ellenfelet vert meg, a másodikban a mongol Enkhjargalt, a negyeddöntőben az egyiptomi el-Szajedet, a négy között pedig a kirgiz Krakoveckijt győzte le.

Bor Barna a 2009-es belgrádi Universiádén bronzérmes lett, ez az Universiadék történetének 89. magyar ezüstérme.

Szintén cselgáncsban Crjenics Miklós a 2. körben búcsúzott a -100 kilogrammosok súlycsoportjában. Egyetlen magyar ökölvívónk, Tóth László három menetben vereséget szenvedett grúz Jaba Kositasvilitől a 8 közé jutásért.

 

Legfrissebb hírek

Bor Barna: Ez most egy igazi csapat

Egyéb egyéni
23 órája

Bor Barna: Nem úgy működik, hogy leveszünk valakit a polcról, és máris pótoltuk az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztiánt

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Cselgáncs-vb: hat magyar párizsi olimpikon a Papp László Arénában

Egyéb egyéni
2025.05.21. 15:14

Bor Barna: Özbas Szofi elképesztő, sok van még benne

Egyéb egyéni
2025.04.29. 11:30

Bor Barna: Az elmúlt versenyek legjobb magyarjai indulhatnak az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.04.23. 06:35

Oroszország hat év után indulhat nyári Universiadén

Egyéb egyéni
2025.04.15. 13:03

Cselgáncs: tizenöt magyar indul a podgoricai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.04.08. 14:43

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28
Ezek is érdekelhetik