Szocsi 2014: csecsen vezér fenyegetése a téli olimpiára

MTI MTIMTI MTI
2013.07.03. 12:00
Minden eszközzel meg kell akadályozni a 2014-es szocsi téli olimpiai játékok megrendezését – ezt a felhívást tette közzé szerdán egy videoüzenetében Doku Umarov csecsen szeparatista vezér.

Umarov azt állította: az orosz hatóságok az olimpiát olyan földön szándékoznak megrendezni, amelyben muzulmán ősök csontjai nyugszanak. „Meg kell akadályoznunk ezt minden eszközzel" – közölte.

A www.kavkazcenter.com című iszlamista honlapon látható felvételen a csecsen vezér érvénytelennek nyilvánította azt a korábbi parancsát, hogy ne támadjanak meg Észak-Kaukázuson túli orosz célpontot.

Doku Umarov, Oroszország első számú közellensége korábban is kijelentette már, hogy célpontnak tekinti a Szocsiban rendezendő téli játékokat. A Kaukázusi Emírség nevű szerveződés vezetője volt az értelmi szerzője a Moszkva–Szentpétervár expressz kisiklatásának 2009-ben, a moszkvai metróban elkövetett öngyilkos merényleteknek 2010-ben, valamint az orosz főváros legforgalmasabb repülőterén elkövetett támadásoknak 2011-ben. Emellett a csecsenek számlájára több véres túszdráma írható, a többi között egy 2002-es támadás egy moszkvai színház ellen, valamint a 2004-es észak-oszétiai iskolai vérengzés.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
1 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09