MOB: japán sportvezetők kampányoltak a tokói olimpiáért

2013.06.19. 11:01
Japán kormányzati sportvezetők és politikusok a Magyar Olimpiai Bizottsággal tárgyaltak kedden, elsősorban a 2020-as tokiói olimpia pályázat támogatásáért folytatott kampány részeként.

A MOB tájékoztatása szerint az ázsiai országot Jamamoto Tadamicsi, Japán magyarországi nagykövete, Kavamura Takeo, a japán Országgyűlés alelnöke, Jamavaki Josio, a japán sportért, oktatásért, kultúráért és tudományért felelős minisztérium vezető tisztségviselője, valamint Hirosi Hasze egykori birkózó olimpikon képviselte.

Szabó Bence, a MOB főtitkára a megbeszéléssel kapcsolatban elmondta, hogy a japánok annak ellenére is fontosnak tartották a tárgyalást, hogy tudják, nem a MOB-on múlik a 2020-as játékok sorsa, mivel Magyarországról csak Schmitt Pál korábbi elnök szavazhat majd szeptemberben.

„A találkozó arra is jó alkalom volt, hogy a MOB vezetősége folytassa a birkózás olimpiai műsoron maradásáért indított kampányát” – jegyezte meg Szabó Bence, aki mellett Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató és Kamuti Jenő, a Magyar és Nemzetközi Fair-Play Bizottság első embere képviselte a MOB-ot.

A MOB képviselői a múlt héten Lausanne-ban megtekinthették Tokió, Isztambul és Madrid pályazatát is, s ennek alapján Szabó Bence elismerően beszélt a japánok munkájáról és terveiről.

„A tokiói pályázat rendkívül erős, technikailag kifogástalan. Az első olyan olimpiai pályázat, amelynek sikerült megvalósítania, hogy egy nyolc kilométer átmérőjű körön belül legyen az összes létesítmény” – mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy gazdaságilag is komoly erő van a japánok mögött, ugyanis a tervek megvalósításához 4.5 milliárd dollár áll a rendelkezésükre.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
1 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53