Asztalitenisz: 2011 után ismét bajnok a Budaörs női csapata

SZ. M.SZ. M.
2013.06.03. 11:33
Ha női asztalitenisz csapatbajnoki aranycsata, akkor Budaörsi 2i SC és Postás SE. Az utóbbi évek e két együttes párharcát hozták, váltakozó sikerrel: két évvel ezelőtt a budaörsiek, tavaly a zuglóiak diadalmaskodtak, az idei csapatbajnoki eredmények azonban már sejtették, hogy újra fordulhat a kocka, hiszen az alapszakaszban a Budaörs előbb 8:2-re, majd 7:3-ra győzte le a címvédőt.

Ám mindez csak arra volt jó, hogy a tavalyi ezüstérmes némi önbizalommal, no meg hajszálnyi lépéselőnnyel várja a rájátszást, a bajnoki finálét, ahol a korábbi érdemek mit sem számítottak, itt újra meg kellett küzdeni minden egyes poénért. Tekintve, hogy a párharc első, zuglói összecsapása 5:5-ös döntetlent hozott, a visszavágón az alapszakaszt megnyerő budaörsiek úgy állhattak asztalhoz, hogy tudták, öt győzelem elég az aranyéremhez.

Pergel Szandráéknak azonban eszük ágában sem volt kicentizni a döntőt, az első labdamenetektől kezdve irányították a mérkőzést, és előbb a párost, majd a négy egyéni mérkőzést is behúzták, mégpedig többségében meglehetős magabiztossággal. A legnagyobb csatát a Cornelia Molnar–Kertai Rita találkozó hozta, a döntő szett utolsó labdamenetéig nyitott volt a párharc, de végül ezt is kipipálhatták a budaörsiek, akik 5:0-s vezetésnél fellélegezhettek: 2011 után újra bajnoki címet ünnepelhetnek.

Mivel ebben az idényben a Bajnokok Ligájában és a Klubcsapatok Szuperligájában is ezüstérmesek lettek, immár tény, a csapat történetének legjobb idényét zárta ezzel a győzelemmel.

NŐI ASZTALITENISZ EXTRALIGA
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Budaörsi 2i SC–Postás SE 5:0

Pergel Szandra, Madarász Dóra–Nagyváradi Mercédesz, Varga Tímea 3:0 (10, 4, 9)
Madarász–Nagyváradi 3:1 (–11, 8, 9, 8)
Cornelia Molnar–Kertai Rita 3:2 (8, 7, –7, –9, 9)
Pergel–Braun Éva 3:1 (9, 9, –9, 8)
Madarász–Kertai 3:0 (8, 7, 6)

A bajnokcsapat névsora: Hepke Johanna, Madarász Dóra, Cornelia Molnar, Pergel Szandra. Edző: Bachman Péter, Harczi Zsolt, Iván Csaba

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
16 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
2026.04.30. 22:58

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
2026.04.30. 16:48

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
2026.04.30. 15:06

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
2026.04.30. 00:15

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27
Ezek is érdekelhetik