Teke-vb: Tóth Katalin kétszeres világbajnok lett

Vágólapra másolva!
2013.05.15. 14:56
Tóth Katalin duplázott a világbajnokságon: a Zalaegerszegen zajló teke-vb-n az U18-as tehetség megnyerte az egyéni versenyt, valamint összetettben is a világbajnoki dobogó tetejére állhatott. Tóth szerdai két aranyával így már négy éremnél tart a magyar válogatott a hazai rendezésű világversenyen. Korábban a Brancsek János, Nagy Gergő, Ifj. Horváth Péter, Farkas Ádám alkotta csapat lett ezüstérmes, majd Nagy Gergő sprint kategóriában bronzérmet szerzett.

Az újdonsült kétszeres U18-as világbajnok úgy gondolja, hogy egy kis szerencse is kellett az ő sikeréhez. „A felkészülésem jól sikerült, és felemelő érzés hazai pályán világbajnoki meccseket játszani. Persze sok mindennek jól kellett alakulnia ahhoz, hogy megszerezzem az első magyar aranyat ezen a vb-n.” – mondta Tóth Katalin.

Egyéniben Tóth mögött a szerb Veszna Boskov lett a vb-ezüstérmes, megelőzve a szlovén Tina Kresevicet. Összetettben – amely az egyéniben és a csapatversenyben elért eredményekből tevődik össze – Tóth Katalin 1216 fával végzett az élen, a horvát Klara Sedlar a vb-ezüstérmes (1203 fa), míg a bronzot a német Saskia Barth (1177 fa) viheti haza.

TEKE-VB, EREDMÉNYEK
U18-as női egyéni

1. Tóth Katalin (Magyarország) 622 fa
2. Veszna Boskov (Szerbia) 604
3. Tina Kresevic (Szlovénia) 601

U18-as női összetett
1. Tóth Katalin (Magyarország) 1216 fa
2. Klara Sedlar (Horvátország) 1203
3. Saskia Barth (Németország) 1177

Legfrissebb hírek

Szerb és horvát arany a teke-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.08. 22:52

A magyar férfiválogatott is bronzérmet nyert a teke-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.06. 22:22

Teke-vb: bronzérmes a magyar női válogatott Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2025.06.06. 16:20

Teke-vb: elődöntős, és már biztos érmes a férfiválogatott is

Egyéb csapat
2025.06.05. 23:01

Teke-vb: elődöntős és már biztos érmes a női válogatott

Egyéb csapat
2025.06.04. 21:47

Teke-vb: csoportmásodikként ment tovább a férfiválogatott

Egyéb egyéni
2025.06.03. 23:14

Románia legyőzésével csoportelső a magyar válogatott a teke-vb-n

Egyéb csapat
2025.06.02. 21:38

Továbbjutott csoportjából a magyar férfi tekecsapat a hazai világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.02. 08:24
Ezek is érdekelhetik