Öttusa vk: három magyar jutott be a női döntőbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 17:49
Gyenese Leila, Földházi Zsófia és Cseh Krisztina személyében három magyar résztvevője lesz a szombati női döntőnek a budapesti Trigranit öttusa világkupa-versenyen.

A csütörtöki selejtezőben 68-an kezdték meg a küzdelmeket két csoportban, mindegyikből az első 12 jutott tovább automatikusan, illetve további 12 versenyző az elért pontszáma alapján.

A tíz magyar közül öten-öten szerepeltek az A-, illetve B-csoportban. Előbbiben Cseh Krisztina végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva a kilencedik lett, míg utóbbiban Gyenesei Leila az ötödik, Földházi Zsófia pedig a kilencedik helyen zárt.

Az A-csoportban Réti Kamilla a 30., Slett Emese a 31., Szávai Lilián a 32., Molnár Erika pedig a 33. helyen végzett, míg a B csoportban Berényi Lilián a 27., Slett Kinga a 30., Józan Beáta pedig a 32. lett.

Nem indult a versenyen a 2011-ben világbajnoki ezüstérmes Kovács Sarolta, aki a közelmúltban térdműtéten esett át.

Pénteken a férfiak selejtezőjével folytatódik a program. A döntőkre a hétvégén kerül sor, majd a világkupa hétfőn a vegyes váltóval zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik