Öttusa: három magyar indul a kínai világkupán

MTI MTIMTI MTI
2013.04.16. 12:15
Az egyesült államokbeli és brazíliai fordulót követően az öttusázók harmadik világkupa-viadalát rendezik szerdától vasárnapig Csengtuban, miközben itthon nemzetközi verseny zajlik majd szombaton és vasárnap.

A kínai vk-t jó néhányan kihagyják, így a magyarok közül is csak három versenyző – Demeter Bence, Demeter Gergely és Cseh Krisztina – utazott el. Ezzel együtt a nemzetközi szövetség honlapjának előzetese szerint csaknem 70 férfi és 60 női öttusázó kezdi meg majd a selejtezős küzdelmeket a 2010-es világbajnokságra felhúzott öttusaközpontban.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a távirati iroda érdeklődésére elmondta, hogy a válogatás a riói és a csengtui vk-n, valamint a májusi, hazai – budapesti – fordulón elért eredmények alapján történik majd.

„Az első versenyt, az amerikait azért nem akartam ebbe belevenni, mert az túlságosan korán, a felkészülés korai szakaszában volt” – mondta a szakvezető.

A szombat-vasárnapi nyílt Budapest-bajnokságon a keddi helyzet szerint a hazai résztvevőkön kívül 31 férfi és 30 női versenyző indul majd külföldről.

A magyar felnőtt válogatottak közül többen kihagyják mindkét versenyt, ők a márciusi, brazíliai viadal és a három hét múlva esedékes budapesti vk között a felkészülésre koncentrálhatnak.

Az Európa-bajnokság július közepén lesz a lengyelországi Dzonkówban, az év fő versenyét, a világbajnokságot pedig augusztus közepén rendezik Tajvanon, Kaohsziungban.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30