Bor Barna: Egyszerű a képlet, dobni kell!

Egyetlen olyan magyar dzsúdós van az egyéni versenyre nevezett listán, aki már szerzett érmet hazai világversenyen: Bor Barna.

„A 2004-es junior-világbajnokságon voltam második, ami ráadásul ugyanúgy a Papp László Budapest Sportarénában volt, mint ahol a mostani Európa-bajnokságot rendezik – idézte fel a kilenc évvel ezelőtti versenyt Bor Barna. – Arra emlékszem, hogy nem voltak sokan, de így is nagyon jó volt hazai közönség előtt versenyezni, s egyáltalán nem jelentett terhet, most is jó emlékként gondolok rá vissza."

Bor Barna ráadásul nemcsak a múltból táplálkozhat, hallani a hangján, hogy jól érzi magát, s várja már, hogy szőnyegre léphessen – először az év során. A szezonkezdő nemzetközi versenyeken ugyanis betegség miatt kihagyta, így élesben még a sokat bírált új szabályokat sem tesztelhette. Más kérdés, hogy a nehézsúlyú cselgáncsozót ezzel nem lehet kihozni a béketűréséből.

„Egyszerű a képlet, dobni kell, de a dzsúdós egyébként is dobásra megy – egyszerűsítette le a helyzetet Bor Barna. – Aki nyerni akar, az igenis dobjon, nem lehet válogatni."

Ezen logika mentén haladt tovább a paksi nehézfiú, amikor a súlycsoport királyáról, Teddy Rinerről kérdeztük. A francia dzsúdós 24 éves korára már olimpiai bajnok (és bronzérmes), ötszörös világbajnok (meg egyszer második) és kétszeres Európa-bajnok, s ha jó formában van, akkor lehetetlen fogást találni rajta: ha létezne abszolút rangsor a sportágban, ott is dobogós lenne. Nyilván nagyszerű ilyen kaliberű versenyzővel küzdeni, edzeni, a másik oldalon viszont ott van a Borral szembeni 8–0-s mérlege, no meg az, hogy 2011-ben az Eb-döntőben és a vb-elődöntőben is megállította a mi fiunkat...

„Nem kell ezt túlmisztifikálni, minden súlycsoportnak megvan a maga klasszisa, a kilencven kilóban például ott van Iliasz Iliadisz, szóval nem foglalkozom azzal, hogy mi lenne, ha Riner nem az én korszakomban versenyezne... Különben is, nem lehet azt mondani, hogy nélküle ennyi meg annyi aranyérmem lenne, kikaphattam volna mástól is – ezeknek a versenyeknek így kellett lenniük" – érvelt szimpatikus visszafogottsággal Bor Barna, noha azért ő is letett már egyet s mást az asztalra.

A legutóbbi három Európa-bajnokságon például egyaránt ezüstérmet szerzett, Rinert leszámítva már mindenkit legyőzött a súlycsoportjában – a háromszoros világbajnok orosz Alekszandr Mihajlint is –, szóval tényező a +100-as kategóriában. Ennek ellenére szerényen megjegyezte, az a fajta, aki a kicsinek is tud örülni, s akármilyen érmet szerezne Budapesten, már elégedett lenne, még ha szívesen be is tenne az ezüstérmek mellé egy aranyat a vitrinbe.

„Mindhárom Európa-bajnoki érmemnek más és más a története – tekintett vissza Bor Barna. – Amikor kétezer-tízben Bécsben második lettem, nagyon örültem, hiszen az volt az első felnőttvilágversenyen szerzett érmem. Aztán a kétezer-tizenegyes Európa-bajnokságra hosszú kihagyást követően érkeztem térdsérülés miatt, s nem volt rossz rögtön éremmel visszatérni, míg a tavalyi második hely azért volt jó, mert nagy lökést adott az olimpiai felkészülésemnek."

Azért az sem lenne rossz, ha szombaton Bor Barna adna nagy lökést a vetélytársainak, mondjuk akkorát, hogy egyből ippont érően dőljenek el. És akkor lépésről lépésre haladva, akár...