Öttusa-vk: más-más magyar páros a vegyes váltóban

2013.03.13. 17:34
Az öttusázók világkupa-sorozatának mindegyik állomásán más összeállítású magyar páros szerepel a vegyes váltóban, így a jövő heti második fordulóban nem a Palm Springsben győztes Gyenesei Leila, Marosi Ádám kettős jut majd szerephez az új számban.

„Megbeszéltük a fiúkkal és a lányokkal, hogy minden versenyen más szerepel majd, de hogy kicsoda, azt az egyéniben mutatott teljesítmény alapján döntöm majd el” – idézte a hazai sportági szövetség (MÖSZ) honlapja Kállai Ákost, akit a minap neveztek ki a szakmai bizottság elnökévé.

A második Világkupára egyébként bővül a magyar versenyzői küldöttség: Marosi Ádám, Tibolya Péter, Kasza Róbert, Demeter Bence, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia mellett Cseh Krisztina is a csapattal tart Rio de Janeiróba.

Az egyesült államokbeli nyitányon a férfiak versenyében Marosi második, Tibolya hatodik, Kasza hetedik, Demeter 35. volt, míg a nők mezőnyében Kovács ötödikként, Gyenesei tizedikként zárt, Földházi pedig a 26. helyen végzett.

Az amerikai eredmények ismertek, úgyhogy bátran mondhatom: jól sikerült az idénykezdet, és a jó hangulatú verseny motiválttá tette a versenyzőket – értékelt Kállai Ákos, aki Kaliforniában csapatvezető volt, és Rióba is ilyen minőségében utazik majd. – A fizikai számokban egyértelműen jól szerepelt mindenki, és ha Földházi Zsófinak nem lett volna gondja a pisztolyával, Demeter Bence pedig nem »száll el« a lovaglásban, a fiatalok is előrébb végezhettek volna.”

Az utolsó napon győztes vegyes páros összeállítását illetően úgy fogalmazott: helyszíni benyomások alapján döntött.

„Igaz, Kovács Saci előre jelezte, hogy ő még inkább kímélné a térdét, két verseny sok lenne neki, így maradt Leila és Zsófi. Bár Zsófi is nagyon jól versenyzett, úgy éreztem, hogy a vívásban gyenge kezdés után magára találó Leilának jót fog tenni egy jó váltó. Ádámot feldobta az egyéni ezüstérem, és kíváncsi voltam, ilyen állapotban mire képes a rövidebb távokon.”

A vk-sorozat a jövő heti, brazíliai versenyt követően áprilisban a kínai Csengtuban folytatódik, majd május elején következik a magyarországi forduló, a döntőt pedig Nyizsnij Novgorodban rendezik május végén-június elején.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58
Ezek is érdekelhetik