MOB: előleget kapnak a fogyatékossággal élő sportolók

2013.03.11. 18:43
Az idei világversenyeken való részvétel támogatására előleget kap a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSz), a Magyar Hallássérültek Szövetsége (MHSSZ) és a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ) – döntött hétfői elnökségi ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
A MOB-nak az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll, hogy a testület megszavazta a fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozat előterjesztését, ennek megfelelően kaphat pénzt a három szövetség.Az MSZSZ korábban azt közölte, hogy a szervátültetettek válogatottjának nevezési és útiköltsége nem szerepel a MOB által a fogyatékos tagozat számára biztosított támogatások között a 2013-as világjátékra, majd gondjával ezt követően február 26-án nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz.Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős helyettes államtitkára az MSZSZ panaszára reagálva közölte: ugyan nincs még elfogadott költségvetése a MOB-nak, az eddig beérkezett javaslatokra azonban módosult a pénzügyi keretterv, mely módosítás pozitívan érintette a fogyatékosok sportjának területét.A MOB közleménye szerint a hétfői elnökségi ülésen a testület egyhangúlag elfogadta a Gerevich-ösztöndíjakkal, illetve a szabadidősportért felelős szakmai tagozat idei költségvetésével kapcsolatos előterjesztést, továbbá döntött arról, hogy támogatja az Ezüstgerely-pályázat kiírását, amelyre – egyben a lebonyolításra is – felkéri a Mező Ferenc Sportbizottság Ezüstgerely Albizottságát.
Legfrissebb hírek

Hazatért a magyar téli olimpiai csapat Olaszországból

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 17:21

Sulyok Tamás a magyar olimpiai csapat tagjainak: „Mindannyiukra, kivétel nélkül büszkék vagyunk!”

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 15:43

Magyarország a téli sportágakban ennyit tud – Fábián László, a MOB főtitkára

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 09:30

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
2026.02.06. 09:04

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21
Ezek is érdekelhetik