Vívás: 180 milliós állami támogatás a vb-re

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.28. 13:00
Száznyolcvanmillió forinttal támogatja a kormány az augusztusi budapesti Mol vívó-világbajnokság megrendezését – hangzott el az év kiemelkedő hazai sporteseményének csütörtöki sajtótájékoztatóján.
„Ez a támogatás a jelen gazdasági helyzetben példaértékű” – mondta Simicskó István sportért felelős államtitkár, hozzátéve: Magyarország számára fontos, hogy sportnagyhatalmi státusát megőrizze, sőt tovább erősítse. Ehhez – mint jelezte – a versenyzők sikeres szereplése mellett az is szükséges, hogy az ország bizonyítsa, világversenyek megrendezésére is képes.Csampa Zsolt szövetségi elnök megköszönte a támogatást, s egyúttal közölte, hogy a 180 millió forint stabil költségvetést eredményez.Vékássy Bálint, a szervezőbizottság elnöke a rendezéssel összefüggésben elmondta, hogy valamivel több mint ezer sportolóra számítanak, a kísérőkkel, újságírókkal együtt pedig több ezer hivatalos vendég érkezik majd a centenáriumi vb-re.Budapest, illetve a magyar szövetség 2010-ben nyerte el a nemzetközi szövetség fennállásának 100. évében esedékes világbajnokság lebonyolítási jogát.Magyarország negyedszer rendez vívó-világbajnokságot – legutóbb 1991-ben volt házigazda -, de először integráltat, azaz olyat, amelyen kerekesszékes vívók is szerepelnek. Az augusztus 5. és 12. között sorra kerülő versenyeknek a Syma-csarnok ad majd otthont. Korábban a Papp László Budapest Sportaréna merült fel helyszínként, de – amint azt Vékássy Bálint kérdésre válaszolva közölte - három ok is a változtatás mellett szólt. Egyrészt az, hogy az épek és a kerekesszékesek egy helyszínen vívhassanak – a Sportaréna mellett a Körcsarnok lett volna még helyszín –, másrészt az, hogy az eredeti októberi időpont augusztusra változott, és nyáron nehezebb megtölteni egy nagyobb csarnokot, harmadrészt pedig pénzügyi vonatkozása is van a váltásnak. A Syma-csarnokba egyébként csaknem ötezren férnek be a fő pástok köré.A sajtótájékoztatón szó esett a jövő hétvégi Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-ről is, amelyre a hagyományoknak megfelelően nagyon erős mezőny várható. A szombat-vasárnapi viadalon vív londoni olimpiai diadalát követően először itthon nemzetközi mezőnyben Szilágyi Áron.A friss ötkarikás bajnok a sajtótájékoztató nyilvánosságát felhasználva arra biztatta a vívást szeretőket, hogy minél többen látogassanak majd ki a világbajnokság versenyeire, amelyre egyébként ő csapattársaival együtt komolyan készül. Az első eredmények már meg is mutatkoztak: két Világkupán a férfi kardcsapat első, illetve második lett, ő pedig egyéniben kétszer bronzérmet szerzett.A március 9-10-i GP egyik csúcspontjának ígérkezik, hogy köszöntik a fegyvernem 24 élő magyar olimpiai és világbajnokát. Közülük jó néhányan megjelentek a sajtótájékoztatón, melyre az 1991-es budapesti vb legeredményesebb hazai vívóit is meghívták a szervezők.A Gerevich-Kovács-Kárpáti GP után, március 11-én hétfőn BEK-viadalt rendeznek Gödöllőn.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik