Öttusa: új elnök és elnökség a honi szövetségben

MTI MTIMTI MTI
2013.02.08. 16:38
Réczei Géza személyében egy nemzetközi adótanácsadó cég adózási igazgatóját választották meg a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) új elnökévé pénteken. Megbízatása négy évre szól.

A MÖSZ tisztújításán két jelöltre lehetett szavazni, Réczei Géza mellett az eddigi első emberre, Szabó Lajos üzletemberre, aki 2009 novemberétől irányította a szövetséget. A voksoláson százszázalékos volt a részvétel, mivel minden jogosult megjelent. A 29 lehetséges szavazatból az új jelölt 17, az eddigi elnök pedig 12-t kapott.

Réczei Géza – aki saját elmondása szerint adóhatósági és pénzügyminisztériumi közszolgálat után került a magánszférába – a választás előtti rövid bemutatkozó beszédében hangsúlyozta, hogy szerinte mindenkinek azzal kell foglalkoznia, amihez ért, ezért ő arra fog törekedni, hogy az öttusasport szereplői nyugodt körülmények között tudjanak tevékenykedni.

Ezt a szavazás után az MTI érdeklődésére azzal egészítette ki, hogy a kapcsolati rendszerét felhasználva igyekszik majd segíteni a sportágnak, a működést illetően pedig az összhang megteremtésére, a különböző vélemények összehangolására fog törekedni.

Az általános alelnöki posztra egy jelölt volt: a tisztséget eddig is ellátó, korábbi egyéni világbajnok Simóka Bea 27 támogató szavazatot kapott, így folytathatja a munkáját. Három alelnököt is választottak a közgyűlés résztvevői: a hat jelölt közül már az első fordulóban megkapta a szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot a versenyzőként világ- és Európa-bajnok Hanzély Ákos, valamint az olimpiai, vb- és Eb-aranyérmes Vörös Zsuzsanna és Martinek János.

A 12 tagú elnökségbe bekerült még Demeter József, Fürjes Balázs, Patyi András, Molnár György, Takács Péter, Kállai Ákos és a harmadik körben Tibolya Péter.

Legfrissebb hírek

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
23 órája

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58

Bőhm Csaba a módosításokról: Kicsit felháborít, hogy minket meg sem kérdeztek

Egyéb egyéni
2026.03.13. 12:51
Ezek is érdekelhetik