Olimpia: a magyar tékvandó első embere nem tart a kiszavazástól

MTI MTIMTI MTI
2013.02.12. 08:16
A Magyar Taekwondo Szövetség (MTKDSZ) első embere szerint a sportágat aligha fenyegeti valós veszély, s erősen bízik benne, hogy nem a tékvandót szavazza ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az ötkarikás nyári játékok műsorán szereplők közül.

Patakfalvy Miklós elnök erről az előtt nyilatkozott az MTI-nek, hogy a NOB végrehajtó bizottsága kedden megtárgyalja, mely sportágat javasolja száműzendőnek az olimpiai programból. A tékvandó mellett az öttusát ítélik a hírügynökségi anyagokban a leginkább veszélyeztetett helyzetben levőnek, bár más sportágak sem érezhetik magukat teljes biztonságban.

„Messze több bennem a bizakodás, mint a félelem, hogy bennmaradunk-e vagy sem az ötkarikás programban. Ha tippelnem kellene, kilencven százalékot mondanék rá, hogy nem bennünket akolbólítanak ki" – jelentette ki a hazai szövetség irányítója, aki érveket is sorolt a tékvandó mellett.

Először is leszögezte, hogy a koreai eredetű ősi harcművészet, amely 2000-ben, Sydneyben mutatkozhatott be teljes jogú olimpiai sportként, szerte földön elterjedt, a nemzetközi szövetség, a WTF a maga 204 tagországával a legnagyobb sportszövetségek közé tartozik, s a felmérések szerint 70 milliónál is többen űzik a világon a tékvandót.

„Népszerűségét nem lehet elvitatni, amellett folyamatosan tett a világszövetség azért, hogy a sportág elfogadottsága, látványossága, televíziós közvetíthetősége, ennél fogva reklámereje is egyre jobb és nagyobb legyen" – fogalmazott az elnök. Külön kiemelte az objektívabb pontozást megkönnyítő forradalmi szabályváltoztatásokat, így az elektronikus komputeres védőfelszerelések használatát, vagy éppen a vitatott helyzetek megoldását nagyban segítő videozsűri bevezetését.

„A védőfelszerelések viseletének kötelező volta mit sem rontott a látványosságon, sőt, amellett a sportolók testi épsége is garantált. A londoni olimpia is igazolta, hogy az egyik legbiztonságosabb sportág a miénk" – jelentette ki az európai szövetség elnökségében is évek óta bennlévő Patakfalvy Miklós, aki azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a tékvandó, amely messze nem doppingérzékeny sportág, az összes kontinentális eseményen – az universiadétól kezdve a Mediterrán Játékokon át szinte valamennyi úgynevezett multisportos világversenyig – szerves része a programnak, legutóbb az első körben került be a 2015-ös 1. Európai Játékok műsorára is.

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Tekvandó: Márton Luana második lett a German Openen

Egyéb egyéni
2026.09.20. 22:00

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09