Birkózás: Las Vegas a 2015-ös kvalifikációs vb házigazdája

MTI MTIMTI MTI
2013.02.20. 13:09
Las Vegas rendezheti meg 2015-ben az olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságot, amely akár az utolsó ilyen vb is lehet a sportág történetében.

A nemzetközi szövetség (FILA) Teherán, Újdelhi, Panamaváros és Szocsi ellenében adta az amerikai kaszinóvárosnak a két és fél év múlva esedékes világbajnokságot, amely a riói játékok kvalifikációs sorozatának első állomása lesz.

„Úgy gondoljuk, az, hogy Las Vegas kapta meg a rendezés jogát, mindenképpen nagy lépés abban az irányban, hogy jelezzük a világnak a birkózás fontosságát, ez pedig segíthet sportágunk olimpiai helyének megvédésében” – nyilatkozta Nenad Lalovics, a FILA ügyvezető elnöke.

A birkózást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága múlt kedden törlésre javasolta a 2020-as nyári játékok műsoráról. Ezt követően szombaton a FILA vezető testületének thaiföldi ülésén Raphael Martinetti elnök lemondott posztjáról, s helyét a tisztújításig Lalovics vette át.

A sportág vezetői most azon dolgoznak, hogy a NOB végrehajtó bizottságának május végi, szentpétervári ülésén olyan prezentációt mutassanak be, amelynek hatására a bizottság javasolja majd a sportág visszakerülését a 2020-as programba.

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23