Vitorlázás: elrajtolt a Vendée Globe földkerülő verseny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.10. 21:27
Több ezer néző előtt szombaton kora délután húsz vitorlázóval elrajtolt a Vendée Globe földkerülő verseny a franciaországi Les Sables d'Olonne kikötőjéből.

Érdekesség, hogy az ilyen hosszú távú viadalhoz képest rendkívül szokatlanul öt résztvevő is kiugrott a startnál, nekik újra kellett indulniuk.

A legnehezebbnek tartott megmérettetésen a versenyzőknek egyedül, külső segítség és kikötés nélkül kell körbehajózniuk a bolygót. A Vendée Globe útvonala 24 048 tengeri mérföld (43 ezer kilométer), megkerüli délről Afrikát és Ausztráliát, majd Dél-Amerikát is elhagyva vezet vissza Európába.

A húsz induló között egy hölgy is van, a brit Samantha Davies. A legnagyobb esélyesek ezúttal is franciák: Armel Le Cleac'h (a Banque Populaire nevű vitorlással), Vincent Riou (PRB) és Jean-Pierre Dick (Virbac-Paprec 3).

Az 1989–1990-es első kiírás után három évvel rendezték a második viadalt, azóta négyévente kerül rá sor. Az eddigi hét Vendée Globe statisztikái szerint a résztvevők 49 százaléka kiesik. Legutóbb, a 2008–2009-es földkerülés során a 30 vitorlázó közül 19 feladta a széllel és a hullámokkal való küzdelmet.

A verseny áldozatokat is követelt: 1992-ben a brit Nigel Burgess vesztette életét, az 1996–1997-es viadalon pedig a kanadai Gery Roufs tűnt el.

A csúcstartó a 2000–2001-ben is győztes francia Michel Desjoyeaux, aki a legutóbbi versenyen 83 nap 3 óra 9 perc és 8 másodperc alatt ért körbe. A Vendée Globe eddigi egyetlen magyar indulója, Fa Nándor az 1992–1993-as kiírásban 128 nap alatt – legjobb nem franciaként – ötödikként ért célba.

Legfrissebb hírek

Élő közvetítés, GPS-nyomkövetés és izgalmas parti programok: ilyen lesz az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Egyéb egyéni
2025.06.06. 09:34

Vitorlázás: szerdán sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:43

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2025.05.05. 14:08

Vendée Globe: Weöres Szabolcs közelít a Jóreménység-fokhoz

Egyéb egyéni
2024.12.15. 09:57

Barcelona nem rendezi meg többet az Amerika-kupát

Egyéb egyéni
2024.10.24. 13:44

Amerika-kupa: megvédte címét a Team New Zealand

Egyéb egyéni
2024.10.19. 16:11

Vitorlázás: egy győzelemre a címvédéstől a Team New Zealand az Amerika Kupán

Egyéb egyéni
2024.10.18. 16:19

Amerika-kupa: elsőként a britek jutottak a Louis Vuitton-kupa fináléjába

Egyéb egyéni
2024.09.18. 17:29
Ezek is érdekelhetik