Öttusa: Tatán készül az idényre a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
2012.11.18. 07:00
Hétfőtől három héten át Tatán „alapoznak" a következő idényre készülő öttusa-válogatott tagjai.

„Az olimpia után hosszabb pihenőt kaptak legjobb versenyzőink, majd november 5-én a Nemzeti Lovardában és a vívóteremben, illetve az egyesületekben elkezdték a munkát" – idézte a szövetségi kapitányt a hazai sportági szövetség (MÖSZ) honlapja. Pálvölgyi Miklós hozzátette: egyelőre nem teljes a létszám, nem tud mindenki teljes értékű munkát végezni.

„Kovács Saci térdét az olimpia után megoperálták, ő a rehabilitáció időszakát éli. Kasza Robi térde már Londonban is bedagadt, az olimpia után leszívták róla a felgyülemlett vizet. A beavatkozás után nyelvtanulás céljából Amerikába utazott, majd hazatérte után sor került a térdműtétre. Most már lábadozik, gyógytornára jár, öt-hat hét múlva állhat edzésbe. Az olimpiai bronzérmes Marosi Ádám eleget tett katonai kötelezettségeinek, most már ő is elkezdte az edzéseket. A negyedik olimpikonra, Tóth Adriennre viszont a jövőben nem számíthatunk, ő befejezte pályafutását."

A MÖSZ elnöksége a héten foglalkozott Tóth Adrienn bejelentésével, és "sajnálattal vette tudomásul" a fiatal versenyző döntését.

Pálvölgyi Miklós elmondta még, hogy a szokásosnál hosszabb - olimpia utáni - szünet miatt ezúttal elmaradt a szokásos lovastábor, a tatai háromhetes felkészülésben viszont részt vesznek az utánpótlás tagjai, valamint angol, ír és ukrán öttusázók is.

A felnőtt válogatottak februárban, a hagyományos budapesti fedett pályás viadallal kezdik majd meg a következő versenyidényüket. Ezt megelőzi egy külföldi edzőtábor, vagy a Barcelona melletti olimpiai centrumban, vagy az egyiptomi öttusázókkal. A Világkupa-sorozat február második felében, az Egyesült Államokban rajtol.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik