Női asztalitenisz BL: nagyot küzdött, de kikapott a Budaörs

MTI MTIMTI MTI
2012.11.19. 22:01
A Budaörs szoros meccsen ugyan, de a papírformának megfelelően kikapott hétfőn a vendég osztrák Ströcktől a női asztalitenisz Bajnokok Ligája B-csoportjában. Az előző szezonban elődöntős magyar csapat így jelenleg egy-egy győzelemmel és vereséggel áll.

Az első összecsapáson Pergel Szandra a nyitó szett elvesztése után megtalálta az ellenszert a kínai származású, osztrák Li Qianbing játékára, s végül 3:1-gyel előnyhöz juttatta a házigazdákat.

A második párban a horvát Cornelia Molnarnak esélye sem volt a román válogatott Daniela Dodean ellen, így a Ströck egyenlített, majd Madarász Dóra is kikapott, mégpedig egy védekező stílusú japán riválistól, Nonaka Jukitól.

2–1-es vendégvezetésnél Pergelen volt a sor, hogy Dodean ellen visszahozza a budaörsi reményeket, s ő meg is felelt az elvárásoknak, a közönség legnagyobb örömére ugyanis ellenállhatatlanul játszva, három szettben diadalmaskodott.

A mindent eldöntő mérkőzésen aztán Molnar és Li nézett egymással farkasszemet, s a pekingi születésű játékos négy játszmában jobbnak bizonyulva megszerezte a győzelmet a Ströcknek, amely ezzel már biztos elődöntős.

A BL-találkozó a budaörsi egyesület kétnapos fesztiváljának első felvonása volt. Kedden délelőtt sportágválasztót tartanak a Városi Sportcsarnokban a helyi iskolásoknak, délután pedig ugyanitt, nyílt nap keretében minden érdeklődő kipróbálhatja a hat szakosztály – az asztalitenisz, a cselgáncs, a karate, a labdarúgó, a tenisz és az autó-motor – által kínált lehetőségeket.

A nap fénypontja a magyar női asztalitenisz-válogatott franciák elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzése lesz 19.30 órától.

NŐI ASZTALITENISZ BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT
Budaörsi 2i SC–SVS Ströck (osztrák) 2–3
Pergel Szandra–Li Qianbing 3:1 (–6, 12, 5, 9)
Cornelia Molnar–Daniela Dodean 0:3 (–3, –6, –6)
Madarász Dóra–Nonaka Juki 1:3 (10, –10, –8, –3)
Pergel–Dodean 3:0 (7, 6, 8)
Molnar–Li 1:3 (–8, 8, –9, –10)
A KORÁBBI ÉS A HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEK
SVS Ströck–STK Dr. Casl (horvát) 3–1
STK Dr. Casl–Budaörsi 2i SC 0–3
STK Dr. Casl–SVS Ströck 2–3
SVS Ströck–Budaörsi 2i SC december 3.
Budaörsi 2i SC–STK Dr. Casl december 21.
A trióból az első két helyezett jut be az elődöntőbe.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
16 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: második meccsét is elveszítette a Budaörsi SC a BL-ben

Egyéb egyéni
2026.08.29. 18:42

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18