Ma 87 éves Gyarmati Olga olimpiai bajnok távolugrónk

Vágólapra másolva!
2011.10.05. 12:41
null
Hámori Jenő köszöntötte fel Gyarmati Olgát (Fotó: mob.hu)
Ma ünnepli 87. születésnapját Gyarmati Olga olimpiai bajnok távolugró, akiről hosszú évek óta nem lehetett tudni, hol és hogyan él.

Az 1948-as londoni ötkarikás játékok aranyérmesét Hámori Jenő, a melbourne-i olimpián győztes kardcsapat tagja kereste fel otthonában Dombi Ivánnak, a MOB hagyományőrző bizottságának segítségével, s a látogatásról beszámolt Dömötör Zoltánnak, az Olimpiai Bajnokok Klubja elnökének.

„Örömmel jelentem, hogy a Dombi Ivántól kapott útbaigazításnak köszönhetően teljesíthettem ígéretemet, és felkerestem Gyarmati Olgát, a londoni olimpia távolugró aranyérmesét – írta Hámori Jenő. – Massachusetts állam északi részében, Orange településen él. Kedvesen fogadott, örült a virágcsokornak, amellyel felköszöntöttem közelgő, 87. születésnapja alkalmából. Férje, Aczél Tamás, ismert író, az emigráns magyar irodalom egyik vezéregyénisége, majd a Massachusetts Egyetem tanára 1994-es halála óta nagyon szerény körülmények között, teljesen egyedül, remete életmódot folytat. Nem érintkezik senkivel, csak a közeli településen élő fiával tartja a kapcsolatot. A telefont sem veszi fel, nem válaszol az e-mail üzenetekre. Fizikailag jól van, el tudja látni magát, de a régi dolgokra sajnos már nagyon nehezen emlékezik.”

A biokémiai professzorként nyugdíjba vonuló Hámori Jenő – aki az 1956-os olimpia után részt vett a Sports Illustrated magazin emlékezetes körutazásán, s New Orleansban telepedett le – hozzátette, Gyarmati Olga elmesélte, nagyon bántja, hogy „elhagyta hazáját”.

„Próbáltam meggyőzni arról, hogy milyen szeretettel és barátsággal fogadnák, ha újra hazalátogatna. De ahogyan későbbi telefonbeszélgetésünk során fia is megerősítette, édesanyját a furcsa remete életmód teljes mértékben kielégíti, boldoggá teszi" – írta Hámori Jenő.

Gyarmati Olga a londoni olimpián 569 centiméteres eredménnyel nyerte meg a női távolugrást. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy fő száma mellett 100 és 200 méteres síkfutásban, gátfutásban, magasugrásban és ötpróbában is nyert magyar bajnoki címet.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
14 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
17 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik