Öttusa Eb: Kasza Róbert és Demeter Bence is bejutott a döntőbe

MTI MTIMTI MTI
2011.07.28. 20:04
Címkék
Marosi Ádám és Tibolya Péter után Kasza Róbert és Demeter Bence is biztosította a helyét a férfiak versenyének döntőjében az angliai öttusa Európa-bajnokságon.

A csütörtöki selejtező B-csoportjának két magyarja gond nélkül jutott tovább.

A világkupadöntőn két és fél hete aranyérmes, ennek köszönhetően már olimpiai kvótával rendelkező Kasza nagyon jól úszott, aztán vívásban is pozitív mutatóval – 17 győzelemmel és 13 vereséggel – zárt, így a kombinált szám előtt már nem volt miért aggódnia, s a kötelező feladatot meg is oldotta: hatodikként rajtolva a végére összetömörülő élbolyban a nyolcadik helyen futott a célba.

A tavaly junior-világbajnok Demeter picivel rosszabbul úszott, ugyanúgy vívott, mint Kasza, tizedik volt a lövészetekkel megszakított futás előtt, és bár a hivatalos eredményközlés szerint a 17. helyen ért célba, így is a bő élcsoport tagja volt – a pozíciók az utolsó métereken már nem számítottak.

A B-csoport kombinált számának a rajtja jócskán csúszott, mert a mezőny első felének versenye után három óvást nyújtottak be. A tiltakozók azt igyekeztek bizonyítani, hogy a találatjelző berendezés nem működött kifogástalanul a lőtéren. Végül mindhárom beadványt elutasították.

Legfrissebb hírek

Megműtötték Gulyás Michelle-t, kihagyja az Eb-t és a vb-t is

Egyéb egyéni
2026.07.16. 23:06

Az öttusázóknál is feloldották az oroszokra vonatkozó korlátozást

Egyéb egyéni
2026.07.14. 09:10

A Nemzetközi Öttusaszövetség feloldotta az oroszokat sújtó szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.09. 18:31

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50