Nemzetközösségi Játékok: India már a 2020-as olimpia rendezését tervezi

2010.10.14. 17:14
Címkék
A ma véget érő Nemzetközösségi Játékoknak otthont adó indiai szervezők már azt tervezik, hogy megpályázzák a 2020-as olimpia rendezését.

„Az az álmom, hogy idehozom az olimpiát, de azt még nem tudom, mikor. Még beszélnem kell a kormánnyal" – mondta Suresh Kalmadi, az Indiai Olimpiai Bizottság elnöke, aki a Nemzetközösségi Játékok szervezőbizottságát is vezette.

Delhi politikai vezetői is úgy nyilatkoztak, bíznak benne, hogy minél előbb megrendezhetik az ötkarikás játékokat.

Mint ismeretes, a Nemzetközösségi Játékok során számos rendezési hiányosság került nyilvánosságra: a közlekedéssel, az internet-használattal és a szállásokkal is problémák voltak, így nem valószínű, hogy India lesz a 2020-as budapesti pályázat legnagyobb riválisa.

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
12 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
13 órája

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18