MOB: az Olimpiai Bizottság folyósítja a versenysportra szánt milliárdokat

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2010.10.26. 18:01
Tatán megkezdődött a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) által megrendezett szövetségi főtitkári értekezlet. 

Dr. Gémesi György, az NSSZ elnöke – aki előadást is tartott a konferencián – elmondta, fontos, hogy rendszeresen találkozzanak azok a sportszakemberek, sportdiplomaták, akik a magyar sportélet meghatározó alakjai. Gémesi kiemelte: a magyar sport táborában csakis az együttműködés lehet a sikeres jövő kulcsa.

„Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a jövő magyar sportja, egy olyan átfogó stratégiára van szükség, amely nem csupán a versenysportot taglalja, hanem a szabadidősportot, a diáksportot, az egyetemi- és főiskolai sportot is. A Nemzeti Sportszövetség a stratégiai partnereivel megfogalmazott 12 pont jó alapja lehet egy ilyen stratégiának."

Molnár Zoltán, a MOB főtitkára előadásában bejelentette: 2011 január 1.-től a Magyar Olimpiai Bizottság kibővített jogkörrel dolgozhat tovább, többek között a MOB asztalára fognak tartozni az olimpiai felkészülés állami támogatásai is.

 „2005-ben az akkori kormányzat gyakorlatilag minden jogkört elvont az olimpiai mozgalomtól, alig dönthettünk valamiben. Ez teljesen megváltozik 2011-től" – hangsúlyozta.

Az új rendszerben a MOB határoz az olimpiai felkészülés támogatásáról, a klubok műhelytámogatásáról, az utánpótlás-nevelésre fordítandó állami forrásokról, a Gerevich-, valamint a Bay Béla-ösztöndíjakról. Ezen kívül különválasztják a versenyzők és az edzők támogatását.
Molnár Zoltán kiemelte: a jövő évi támogatások bázisát az idei, immáron a 700 millióval megemelt állami támogatás jelenti majd, az utánpótlásprogramokkal és az ösztöndíjakkal együtt nagyjából 4.5 milliárd forint jut a versenysportra – mindezt pedig a MOB fogja folyósítani.

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
12 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
13 órája

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
20 órája

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09