Öttusa Eb: Németh és Kasza pozitívan, Marosi negatívan zárta a vívást

2010.07.18. 12:44
Címkék
A győzelmek és a vereségek számát tekintve Németh Róbert és Kasza Róbert pozitív, Marosi Ádám viszont negatív mérleggel zárta a vívást a debreceni öttusa Európa-bajnokság vasárnapi férfi döntőjében.

Németh 19 asszóját nyerte meg, és 16-ot vesztett el (856 pont), ezzel ő volt a legjobb hazai versenyző az első számban. A sorrendben ugyan így is csak a 11. helyen áll holtversenyben, de a körbeverések miatt nem jelentős a hátránya az előtte lévőkkel szemben. Három győzelemmel több már második helyet érne.

Kasza 18/17-es mutatóval végzett (832), ő négy társával együtt tizenötödik, míg a tavaly világbajnok, Eb-harmadik Marosi – aki a háromórás első tusa közepe tájékán jó darabig nem igazán találta a ritmust – 17 párharcban győzött és 18-ban kapott ki (808), s 21. az úszás előtt.

A legjobban a lett Gyenyisz Cserkovszkisz vívott (25/10/1000), mögötte a litván Tomas Makarovas, az olimpiai bajnok orosz Andrej Mojszejev és a cseh David Svoboda végzett (22/13/928).

A csapatversenyben négy válogatott – a német, a cseh, az olasz és a litván – szerepel teljes létszámban. A magyaroknál Németh egyéni induló.

Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
50 perce

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09