Kajak-kenu: 2012-ig börtönben marad az ausztrál kajakkirály

Vágólapra másolva!
2009.05.30. 01:25
Címkék
Még legalább 2012 őszéig börtönben marad Nathan Baggaley, az ausztrálok olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakosa, aki beismerte, hogy kábítószert állított elő és forgalmazott.
A 33 éves exversenyzőt pénteken ítélte el a lismore-i bíróság kilenc évre azzal a kitétellel, hogy csak öt év után kérelmezheti büntetése enyhítését. Mivel 2007. novemberi őrizetbevétele óta rács mögött van, erre legkorábban 2012 novemberében kerülhet sor. A sportoló testvére, aki ugyancsak főszereplő volt az ecstasytabletták gyártásában és árusításában, nyolc évet kapott. Baggaley két ezüstérmet szerzett a 2004-es athéni olimpián, 2002-ben, 2003-ban és 2005-ben pedig világbajnok lett K-1 500 m-en. A sportolót 2005-ben 15 hónapra tiltotta el az Ausztrál Kajak-Kenu Szövetség, mert vérében egy előre be nem jelentett ellenőrzés során anabolikus szteroidok nyomaira bukkantak. Mivel a nemzetközi szövetség későbbi vizsgálatában – ausztrál tagszervezetétől eltérően – nem vette figyelembe Baggaley indoklását, mely szerint csak beleivott testvére szteroidokat tartalmazó narancslevébe, a büntetést két évre módosította. Ügyvédje szerint éppen az eltiltás vezetett ahhoz, hogy védence rossz útra tért, és drogkereskedelembe keveredett.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik