RG: jól állnak a szervezők a márciusi vk előkészületeivel

2009.02.11. 19:38
Címkék
Jól áll a március 6. és 8. között megrendezendő első magyar felnőtt ritmikus gimnasztikai világkupa és a Garantiqa junior nemzetközi verseny előkészületeivel a szervezőbizottság – derült ki a Papp László Budapest Sportarénában tartott terepszemlén, amelyen Daniela Delle Chiaie, a FIG ( Nemzetközi Tornaszövetség) Ritmikus Gimnasztika Bizottságának tagja is részt vett.
A szervezők az elnök Bán Teodóra vezetésével bejárták és pontosították az Arénán belüli helyszíneket. Az olasz FIG-tagnak nagyon tetszett a sportcsarnok, leginkább nagysága és a szállodához való közelsége miatt. A szakvezető egyébként nemzetközi bírói tanfolyamot is tartott hazánkban, amelyen 16 magyar bíró tett sikeres vizsgát. A vk-n már az új pontozási rendszer szerint értékel a zsűri, vagyis két bíró a testtechnikai, két további pedig a szertechnikai elemeket pontozza, a művészi hatás és a kivitel pontozási rendszere egyelőre nem változott, jóllehet a FIG tervezi a további egyszerűsítést.Már működik a szövetség új honlapja a www.rgszovetseg.hu címen, amely a világkupával kapcsolatos információkról, újdonságokról, a programról és jegyrendelési lehetőségről is tájékoztat. A budapesti világkupa a nemzetközi RG-szezon egyik legnagyobb versenye lesz, egyben a vk-sorozat nyitó viadala.
Legfrissebb hírek

Tizenegy Eb-ezüstérmes kapott helyet a női vízilabda-válogatott vk-keretében

Vízilabda
2026.04.28. 10:31

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid a 3 kilométeres kieséses versenyben is aranyérmet szerzett Ibizán

Úszás
2026.04.25. 12:20

Vívás: hetedik a férfi tőrcsapat a párizsi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.11. 17:09

Északi összetett: norvég siker a csapatversenyben

Archív téli olimpia
2013.01.05. 18:32

Triatlon: szlovén és cseh siker született a bonyhádi világkupán

Egyéb egyéni
2009.06.29. 01:08

Maria Riesch nyerte meg a szakági világkupát szlalomban

Archív téli olimpia
2009.03.07. 17:23

A moszkvai bravúr után budapesti finálékra készül Vass Dóra

Egyéb egyéni
2009.03.03. 14:35

Aranyérmet szerzett a magyar férfi kardcsapat a világkupán

Egyéb egyéni
2009.02.08. 16:07
Ezek is érdekelhetik