Evezős Eb: újabb két magyar továbbjutó, döntők már szombaton

2008.09.19. 21:25
A péntek délutáni reményfutamokból újabb két magyar egység jutott tovább az evezősök athéni Európa-bajnokságán: a női könnyűsúlyú kétpár a döntőben, az egypárban versenyző Szabó Katalin pedig a középfutamban folytathatja szereplését.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint Novák Zsófia és Hajdú Zsuzsanna a harmadik helyen végzett reményfutamában, s mivel ebben a számban a kevés nevező miatt nem rendeznek középdöntőt, egyből a fináléba került. Szabó a reggeli, gyengén sikerült előfutam után összeszedte magát, és harmadik helyen célba érkezve kvalifikálta magát a legjobb 12 közé. A Juhász Adrián, Szabó Dániel, Kelemen Áron, Széll Domonkos összeállítású négypárnak és az Orbán Gergely, Szekér László kétpárnak ugyanakkor nem sikerült a továbbjutás, előbbi a B- (7-12. helyért), utóbbi pedig a C-döntőben (13-18.) szállhat vízre. A könnyűsúlyú kétpárban címvédő Varga Tamás, Hirling Zsolt duó és a Simon Béla, Vinkó Gáspár kormányos nélküli kettes már a délelőtti előfutamból bejutott a középdöntőbe. A magyar csapattól származó információ szerint a versenytanács döntésének értelmében az Eb az eredeti tervekkel ellentétben már szombaton véget ér, mert a meteorológusok hatalmas vihart jósolnak a hét utolsó két napjára, így szombaton délelőtt – még a rossz idő érkezése előtt – a középfutamokat és a finálékat is megpróbálják lebonyolítani.
Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.08.09. 14:50

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Evezés: csütörtökön kezdődik az U19-es világbajnokság

Utánpótlássport
2026.08.05. 09:05

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz 9., Tamás Bence 8. lett

Egyéb egyéni
2026.08.02. 14:50

Evezős Eb: az időjárás miatt felfüggesztették a programot

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:59

Evezős Eb: Pétervári-Molnár B-döntős, Gadányi a 13. helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:03

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.07.31. 11:55

Evezés: van, akinek a vb-részvétel is a tét

Egyéb egyéni
2026.07.30. 14:29