Rali Eb: Heikkilä vezet, Csomós a hatodik a Rally Hungaryn

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 21:19
null
Csomós Miklós a hatodik helyen várja a folytatást (Fotó: MGR Images)
A kiegyensúlyozottan versenyző Mikko Heikkilä vezet a magyar Európa-bajnoki futam, a V-Híd Rally Hungary szombati napjának végén, márkatársa, a szintén Toyota Yarist terelgető Martins Sesks előtt. A legjobb magyar a szombaton egy szakaszgyőzelmet arató Csomós Miklós, aki a hatodik helyről várja a folytatást.

 

Hosszú, poros, trükkös ugratókkal tarkított napon van túl a Rally Hungary mezőnye – de egy murvás verseny már csak ilyen, és éppen ezért szeretik annyira a versenyzők. Mert van benne kihívás, mert ez jelenti a rali sava-borsát. Európa legjobb raliversenyzői hasonlították a Veszprém könyéki gyorsaságikat a Szafari rali és az Akropolisz rali pályáihoz is, abban pedig mind egyetértettek: itt nem feltétlenül a gyorsaság, hanem inkább a taktika dönti majd el, ki nyeri a versenyt. 

Ezt támasztja alá az a tény, hogy bár a francia Mathieu Franceschi három szakaszgyőzelmet aratott, az összetettben a finn Mikko Heikkilä áll az élen – 2.3 másodperces előnnyel márkatársa, Martins Sesks előtt. A két Toyota-pilóta egész nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és a finn kisebb technikai gondja (a pop off szeleppel), valamint a lett pilóta defektje ellenére ők várják lélektani előnyből a vasárnapi versenynapot.

„Voltak gondjaink legalább tizenöt másodpercet veszítettünk a pop off szelep hibája miatt, és persze az sem jelentett előnyt, hogy a harmadik szakaszon nem működött az ablakmosó, és a szélvédőn lévő sártól alig láttam valamit – mondta Heikkilä. – Az eredménnyel ennek fényében elégedett vagyok, a pályák is nagyon tetszenek, jól éreztem magam rajtuk. Hogy mit csináltam jobban, mint a többiek? Talán gyorsabban mentem. Bár nem nyertünk egy szakaszt sem, nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, és csak a saját tempónkra koncentráltunk.”

Heikkilä vezet (Fotó: MGR Images)

A lett Martins Sesks az utolsó előtti szakaszt követően még vezetett a versenyben, a helycsere annak tudható be, hogy a várpalotai gyorsaságin kapott egy defektet. Azt mondja, megtanulta a leckét, hogy a biztonság olykor fontosabb, mint a gyorsaság.

„Gyönyörű szakaszok ezek, a pályabejáráskor, az utcai autóval sokkal nehezebbnek tűntek, mint amilyenek valójában, hiszen ezek Rally2-es autók, amelyek nagyon sok mindent kibírnak – mondta Sesks. – Meleg és poros szakaszokon vagyunk túl, nem mondom, hogy tökéletes napon, mert a végén kaptunk egy bal hátsó defektet, de egyre jobb érzés vezetni az autót. Holnap még vár ránk egy hosszú nap!”

A képzeletbeli dobogó harmadik fokát a román Simone Tempestini foglalja el – de általánosságban elmondható, hogy nagyon szoros a küzdelem, hiszen az első hat páros fél percen (egész pontosan 26 másodpercen) belül van. „Ez a verseny egyáltalán nem könnyű, nekem mégis tetszik, mert a pályák olyanok, mint otthon, Romániában. Új nekem az autó és a gumikat sem ismerem, úgyhogy van még mit tanulni, nem mindig tudom, hogy mire számíthatok. Jól sikerültek a mai szakaszok, bízom benne, hogy folytatódik a tendencia.”

Az Európa-bajnoki címvédő Hayden Paddon ugyan a negyedik helyen áll, de hatalmas hiba lenne nem számolni vele. Egyrészt azért, mert mindössze 12 másodperc a hátránya, másrészt pedig azért, mert minden egyes alkalommal leszögezi, otthon érzi magát nálunk. Mert ezek a pályák az új-zélandiakhoz is hasonlítanak. Ráadásul Paddon vasárnap sokkal kedvezőbb helyről rajtol, kevésbé kell takarítania az utakat. 

„Megcélozzuk a dobogót – jelentette ki Paddon a nap végén. – Ma nem volt jó a rajthelyünk, nagyobb sziklák voltak, takarítottunk, ehhez képest nem vesztettünk olyan sok időt, egész jó helyen állunk. Maguk a pályák szerintem nem nehezek: egyenes, kanyar, egyenes, kanyar, de a kövekre nagyon kell figyelni, nehogy baj legyen. Szerintem az a nagy feladat, hogy maradjon gumink vasárnap délutánra is.”

A legtöbb szakaszgyőzelmet (szám szerint hármat) arató Mathieu Franceschi azért került egyperces hátrányba, mert túl gyorsan érkezett az egyik jobbkanyarba, és az autója átfordult a tetején oldalirányban, és közben defektet is kapott. Ugyanakkor a gyorsasága vitán felül áll.

A magyar értékelésben Csomós Miklós, Ranga László, László Martin a sorrend – Csomós az ERC-értékelésben a hatodik helyről várja a folytatást. A hátránya 26 másodperc, ami lehetőséget ad arra, hogy vasárnap támadjon, ha akar. Más kérdés, hogy kockáztatni a biztos pontszerzés helyett hosszú távon nem biztos, hogy érdemes.

„Ha őszinte akarok lenni, szerettem volna előrébb végezni, de nagyon keveset mentünk murván – mondta Csomós. – Előzetesen azt gondoltuk, a Kislőtéren leszünk jobbak, de azt mindkétszer elrontottuk: egyszerűen elfogyott az első két gumink, és a szakasz közepétől csak csúszkáltunk, néhányszor túl is csúsztunk. Szoros a verseny, nem vagyunk messze az éllovastól, és szerintem holnap is lesz még ebben meglepetés, de nekünk mindenképp fontos lenne egy erős pontszerzés, szeretnénk lépésről lépésre haladni az évben.”

Ranga Péter a 11. az összetettben, ami azt jelenti, hogy nincs messze az eredetileg célként kitűzött top tíz, és a magyar értékelésben is jól áll. „Kicsit légüres térben mozgunk a magyar értékelés szempontjából, mert előttünk Mixi messze van, és mögöttünk László Martinék hátránya is elég nagy, úgyhogy taktikailag jól kiadta ez a nap – mondta Ranga. – A gumijaink meglepően gyorsan fogytak a nagy melegben, úgy érzem, sarkallatos pontja lesz ennek a versenynek, hogy miként tudunk a 16 abronccsal sáfárkodni. Egy kaland kivételével minden rendben volt: 140 km/órás sebességnél ugrattunk egy hatalmasat, az autó orrára estünk, félő volt, hogy átfordulunk. Szerencsére nem így történt, és ezen kívül mindent kontroll alatt tartottunk.”

László Martinnak hálátlan szerep jutott: ő is azok közé tartozott, akik takarították az utat, emiatt nagyon sok időt veszített, ráadásul kapott egy lassú defektet is az első körben, ennek fényében a 15. helye az összetettben (és a harmadik a magyar értékelésben) egyáltalán nem rossz, sőt… 

„Nem volt jó érzés takarítani az utat, különösen a hosszú egyenesekben éreztem, hogy emiatt nem úgy megy az autó, ahogy szeretném. A második körben a Kislőtéren átcsúsztunk az út szélén, és a padka leszedte a lökhárítónkat, de szerencsére nem történt nagy baj, csak vesztettünk egy kis időt. Hogy mi a taktika holnapra? Nincs taktika, nyomni kell a gázt!” – szögezte le László Martin.

A Rally Hungary vasárnap hat gyorsasági szakasszal ér véget.

V-HÍD RALLY HUNGARY, AZ EB 1. FUTAMA, VESZPRÉM
Abszolút sorrend 7 gyorsasági szakasz után: 1. Mikko Heikkilä, Kristian Temonen (finn, Toyota GR Yaris) 59:41.0, 2. Martins Sesks, Renars Francis (lett, Toyota GR Yaris) 2.3 másodperc hátrány, 3. Simone Tempestini, Sergiu Itu (román, Skoda Fabia RS) 6.3 mp h., …6. Csomós Miklós, Nagy Attila (magyar, Skoda Fabia Evo) 26.6 mp h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik