F3: Maloney újabb győzelme, Martins a tabella élén az idényzáró előtt

2022.09.04. 09:48
null
Zane Maloney győzelmével ért véget a Formula–3-as versenyhétvége Zandvoortban (Fotó: DPPI)
A spái főfutam után a Formula–3 hollandiai hétvégéjének főviadalán is Zane Maloney aratott győzelmet. A második helyen célba érő Victor Martins átvette a vezetést a bajnoki tabellán két versennyel az idény vége előtt. A dobogóra még Franco Colapinto állhatott fel, Tóth László a 25. pozícióban látta meg a kockás zászlót Zandvoortban.

 

Zane Maloney bizonyult a leggyorsabbnak a pénteki időmérőn, így az előző verseny győztese vághatott neki a pole pozícióból a főfutamnak Zandvoortban. Maloney mellől Victor Martins, a második sorból Jak Crawford és Roman Stanek várhatta a piros lámpák kialvását. Tóth László ezen a versenyen is a 30. helyről indulhatott.

A rajtnál Maloney és Martins nagy csatát vívott az első helyért, amit végül utóbbi vett át. Maloney kissé le is sodródott a pályáról, ám végül legalább a második pozíciót megtartotta. Alig három körrel később a pályára kellett küldeni a biztonsági autót Brad Benavides és William Alatalo – az első kanyar kijáratánál történt – ütközése miatt.


Három körrel később folytatódhatott a verseny, az újraindításkor Martins maradt az élen, sőt, hamar sikerült kiautóznia némi előnyt Maloneyval szemben, akinek már Crawford ellen kellett védekeznie. Az amerikai versenyző a külső íven próbálkozott meg egy előzéssel az egyes kanyarban, ám túl szélesen fordult, s végül több pozíciót is veszített.

A 12. körben Maloneynak sikerült megelőznie Martins-t, így visszavette a vezetést. A francia pilótának ráadásul nem sokkal később már a mögötte érkező Franco Colapinto ellen kellett védekeznie. A 17. körben virtuális biztonsági autós korlátozás lépett érvénybe, miután David Vidales technikai meghibásodás miatt lehúzódott a kettes kanyarban.


Kicsivel később a valódi safety car is megjelent a pályán, a második újraindításkor Maloney megtartotta a vezetést. Alig egy körrel később jöhetett is vissza a biztonsági autó, miután Juan Manuel Correával csatázva Rafael Villagómez kicsúszott, és autója a kavicságyban ragadt.

Miután újra szabad lett a pálya, az első hármas nagyon közel volt egymáshoz, ám változás már nem történt a leintésig a sorrendet tekintve. Maloney újabb győzelmet aratott, a dobogóra Martins és Colapinto állhatott még fel. Tóth a 25. pozícióban látta meg a kockás zászlót a zandvoorti főfutamon.

Második helyével Martins visszaállt a bajnoki tabella élére, az előnye öt pont Isack Hadjarral szemben az utolsó versenyhétvége előtt, amelyet a jövő héten rendeznek Monzában.

Legfrissebb hírek

Hamilton megbánta a rádióüzeneteit, amelyek csak azt tükrözik, hogy hisz a Ferrariban

F1
2026.08.25. 13:11

„Azért vagyok itt, hogy nyerjek” – Hamilton frusztráltan nyilatkozott a zandvoorti futam után

F1
2026.08.24. 14:08

F1: „Norris az egyik legfényesebb futamgyőzelmét aratta” – sajtóvisszhang

F1
2026.08.24. 11:01

A Mercedes csapatutasítást alkalmazott – Russell szerint helyes döntés született Zandvoortban

F1
2026.08.23. 19:58

Verstappen túl korán gyorsított, autótöréssel búcsúztatta a hazai versenyét – videó

F1
2026.08.23. 18:43

Norris győzelemmel búcsúztatta a Holland Nagydíjat; Verstappen összetörte a Red Bullt hazai pályán

F1
2026.08.23. 17:15

Hamilton újjáépítette az önbizalmát a zandvoorti időmérőn, optimista a verseny előtt

F1
2026.08.22. 21:07

Antonellinek ébresztőt fújt a zandvoorti hétvége; Russell úgy érzi, magára talált

F1
2026.08.22. 18:48